Jön a lehűlés, sűrű zivatarok és jégeső is várható
A nagy hőség után sűrű csapadék frissíti fel a nyári napokat.
hvg.hu
A mai nap folyamán több hullámban zivatarok, viharos erejű szél, intenzív csapadékhullás és jégeső is várható. A középhőmérséklet azonban ma még a Dunántúl délkeleti részén és az Alföldön meghaladhatja a 27 fokot. Vasárnapra azonban csak kevés helyen lesz 25 fok körül a napi középérték- írja a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése.
MEGÉRKEZETT A HIDEGFRONT ⛈ A Dunántúlon északnyugatira fordult a szél, vagyis megérkezett a front. Már az éjszaka során is pattantak ki záporok, zivatarok, amelyek délnyugatról északkelet felé…
Szombaton a változó időjárásra tekintettel akár a legmagasabb fokú zivatarriasztás is érvényben lehet. Helyenként erősen viharos, akár 100 km/h erősségű szélrohamokra is kell számítani, sőt 5 centimétert meghaladó átmérőjű jégeső is várható.
Vasárnapra csökkenek majd a zivatarok, bár a Duna vonalának tágabb körzetében még késő este is leszakadhat az ég, a Tiszántúlon még maradnak az erős széllökések.
Pénteken volt az eddigi év legmelegebb napja az országban, Derekegyházon 37,7 Celsius-fokot mértek.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.