A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A zárt körben elmondott miniszterelnöki beszédről kiszivárgott információk szerint Orbán bírálta a magyar bürokrácia lassúságát a rendelkezésre álló 12 milliárd forint uniós pénz lehívásában, és elismerte, hogy új szelek fújnak a belpolitikában, bár állítólag Magyar Péter nevét nem említette.
A miniszterelnök arról beszélt a hívei előtti szokásos zártkörű iránymutatásában, hogy a Tisza Párt erős felhatalmazást kapott a választóktól, a támogatás tartós maradhat, és ezzel megváltozik a teljes magyar “belpolitikai csatatér”. Eddig ugyanis nyilvánvaló volt a Fidesz elsöprő fölénye a választók között a többi párthoz képest, és elég volt azt mondani, hogy tetszik-nem tetszik, a Fidesz a legerősebb magyar párt, “aki nem szeret miket, annak ott van az ellenzék, amely a múltat, a Gyurcsány-kormányt jelenti”, ez a politikai választék – írja a Szabad Európa.
Magyar Péter választási sikerével azonban ez már nem érvényes többé, ráadásul Orbán Viktor a forrásuk szerint elismerte, hogy a Tisza Párt vezetője egyelőre eredményesen kényszeríti szakpolitikai vitákra a kormánypártot.
“Meg kell nyerni ezeket a szakpolitikai vitákat” – mondta, és itt kiemelte az egészségügyet, a közlekedést és az oktatást.
Az atv.hu információi szerint is ezek voltak a belpolitikai témái, ám a lap szerint úgy fogalmazott Orbán, hogy nem ejtette ki a száját se a Tisza Párt, se Magyar Péter nevét.
A “politikáról való beszédről” a miniszterelnök -az atv.hu szerint – azt mondta: a szakértők korszaka a politikában lejárt, “a politikus harcos”, és “aki nem véres, az nem harcolt”.
Az atv.hu szerint a 2026-os választás megnyeréséhez a miniszterelnök szerint recept a következő: alkalmazkodni tudást az aktuális világgazdasághoz, az életszínvonal javítása. Továbbá az “életelvekben” a többség melletti kiállás, azaz továbbra is a “no migration, no war, no gender”.
Kritikus gondolatokat fogalmazott meg Orbán Viktor Kötcsén a kormányzati apparátus teljesítményével kapcsolatban is. A miniszterelnök egyrészt megismételte, amit az újságíróknak is mondott korábban, hogy nem igaz, hogy nincsenek uniós források, hiszen 12 milliard euró már most is rendelkezésre áll. Csakhogy a kormányfő szerint “a lassú magyar bürokrácia miatt” nem sikerült ezeket eddig lehívni, és beleforgatni a gazdaságba.
Orbán Viktor szerint, ha ezt a pénzt végre használni tudjuk, az már önmagában elég lesz, hogy 2026-ig kellő mértékben felpörgesse a gazdaságot, ha ezen felül még “tudunk pénzt szerezni” (a kormányfő itt feltehetően a felfüggesztett uniós támogatások, valamint az uniós helyreállítási alap pénzeire gondolt minden bizonnyal), az még további segítséget nyújt majd. Bírálta Orbán Viktor egykori szövetségesét, Matolcsy Györgyöt is. Mint ismert, a volt gazdasági miniszter, jelenlegi jegybankelnök az utóbbi időben rendszeresen élesen kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját, legutóbb néhány napja, a közgazdász vándorgyűlésen fogalmazott úgy, hogy “2021 óta teljes tévút”, amit a kormány tesz a gazdasággal. Orbán Viktor forrásunk szerint nyilvánvalóvá tette a beszédében, hogy már nincs együttműködés az MNB elnökével, akinek 2025 márciusában jár le a mandátuma, igazából csak azt várják, hogy eljöjjön végre ez a dátum, és új jegybank elnököt nevezhessenek ki.
A beszéd külpolitikai részében megismételte a Tusnádfürdőn mondottakat, azaz új világrendet emlegetett, azt, hogy arra kell törekedni, hogy semleges gazdaságpolitikát folytatva egyszerre tudjunk üzletelni Kínával, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal és Nyugat-Európával is.
Megint hitet tett – a békét teremtő – Trump mellett, és úgy beszélt az amerikai elnökválasztásokról is, hogy egyszer sem ejtette ki a száján Kamala Harris, demokrata jelölt nevét.
Orbán, a szokásától eltérően idén kiállt az újságírók elé is, hogy válaszoljon néhány kérdésre:
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.