Jeszenszky Géza: Trump nem fogja értékelni a magyar kormány gazdasági semlegességét

A volt külügyminiszter úgy véli, hogy Trump győzelmének következtében Európának fel kell gyorsítania a fegyverkezést.

  • hvg.hu

„Az Orbán-kormány által meghirdetett gazdasági semlegesség irányvonalát nem biztos, hogy értékelni fogja Trump” – mondta Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és egykori washingtoni nagykövet a Magyar Hangnak.

Jeszenszky szerint a magyar kormány közeledése Kínához egészen biztosan kiváltja majd Washington rosszallását.

A legnagyobb kérdőjel ugyanakkor a volt politikus szerint az, hogy mit akar majd tenni Donald Trump az orosz–ukrán konfliktussal. Jeszenszky feltételezése szerint valamiféle kompromisszumos megoldást fog felkínálni a feleknek, miszerint Ukrajna fogadja el az eddigi területi veszteségeit, cserébe viszont arra kéri majd Moszkvát, hogy elégedjen meg azzal, amit eddig megszerzett.

Ez persze önmagában nem oldja majd meg a konfliktust, és az is benne van a pakliban, hogy sem az ukránok, sem az oroszok nem lesznek hajlandók elfogadni ezt az ajánlatot.

Jeszenszky elmondta azt is, hogy Trump győzelme Európa számára azt jelenti, hogy el kell kezdenie felpörgetni a fegyverkezést. Akkor is, ha Trump gyengíteni, de akkor is, ha megerősíteni akarja a NATO-t.

https://hvg.hu/360/20241105_hvg-amerikai-elnokvalasztas-ukrajna-usa-eu-tamogatas-donald-trump-kamala-harris-eszak-korea

Háború Ukrajnában

2022 óta tart az orosz-ukrán háború. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Hozzászólások