Deák Dániel nyíltan „fideszes tévének” nevezte a TV2-t

Tillába szállt bele a „sokat látott” szakértő.

  • hvg.hu hvg.hu
Deák Dániel nyíltan „fideszes tévének” nevezte a TV2-t

„Kezd kicsit elegem lenni azokból az alakokból, akik rendszeresen oda csinálnak, ahol esznek” – kezdte vasárnapi posztját a „sokat látott” Deák Dániel. Nem hagyta sokáig, hogy az olvasó kétségek között vergődjön, vajon kiről is beszél: „Till Attila, a TV2 műsorvezetője, de nem telik interjú anélkül, hogy ne panaszkodna erre.

Mintha kötelező lenne egy fideszes tévénél dolgozni”

 – írta. Ezt pedig mindeddig ennyire egyértelműen nem láttuk leírva. Az persze, eddig sem volt kérdés, hogy a TV2 mely politikai erőhöz kötődik, hiszen a választások előtt jellemzően az amerikai médiatermékeket megszégyenítő endorsement-kampányba kezdenek, de ennyire nyíltan még soha, senki nem írta le a teljesen nyilvánvalót.

Till Attila filmjével kapcsolatban több interjút is adott az utóbbi hetekben, többek között a HVG-nek is. Deák szerint azonban most „éppen arra panaszkodik, hogy a legújabb filmjére nem kapott állami támogatást. Megnéztem, a most már lassan 2 hete a mozikban lévő liberális propagandafilmjére eddig összesen 8705-en voltak kíváncsiak. Összehasonlításképpen: a balliberális sajtó által agyontámadott, Petőfiről szóló Most vagy soha! című filmre csak az első héten összesen 75 ezren váltottak jegyet.” Igen, azt a filmet hozza példaként, amely még Bencsik András szerint sem lett jó, sőt, mint kiderült, diákokat is utaztattak vetítéseire.

Majd Deák azért javasol is valamit Tillának: „olyan forgatókönyvet kellene letenni az asztalra, amire kíváncsiak is az emberek, és akkor kapsz majd rá állami támogatást. Nem pedig rinyálni kell a balliberális sajtóban!”

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.