Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A Szabad Európa az értesülés nyomán több kerületi polgármestert is megkeresett, akik pártállástól függetlenül nem támogatják a változtatást.
Megszüntetni tervezi a MOHU a házhoz menő lomtalanítást: ha megvalósul az elképzelés, jövőre már csak kerületenként néhány gyűjtőponton, az évben néhány napon át lesz lehetőség a lakossági hulladék lerakására Budapesten – írja a Szabad Európa.
Vagyis úgy tűnik, a jövőben nem lesz arra lehetőség, hogy a fővárosban élők a házuk, lakásuk elé a évente egyszer kitegyék a fölöslegessé vált hulladékot, hanem maguknak kellene elszállítaniuk a lomot a gyűjtőpontokra. Ha pedig ezt valaki nem tudja megoldani, annak a jelek szerint a nyakán marad.
A lap egymástól független forrásokból úgy értesült, hogy a tervek szerint a MOHU előre értesítené egy-egy kerület lakóit, hogy egy adott időszakban – informátoraik szerint ez valószínűleg egy hét során – a kerület néhány közterületére, jellemzően parkolókba vihetik a hulladékot, amit onnan kukásautókkal szállítanak majd el.
A lap több kerület polgármesterét is megkereste az ügyben. Volt közülük, aki azt mondta, a MOHU egyeztetett a kerülete önkormányzatával a tervezett változásról, más azonban tőlük értesült az elképzelésről.
Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere azt közölte, meg tudja erősíteni, hogy a MOHU másképp tervezi a lomtalanítást jövőre, s szerinte „biztosan kényelmetlenebb és komplikáltabb lenne a mostani rendszernél, hiszen az időseknek vagy a mozgásukban korlátozottaknak is messzebbre kell vinniük a lomjaikat, nem tehetik le a saját házuk előtt”. Úgy véli, hogy az új rendszer nagyobb felfordulást és gondot fog okozni az eddigieknél, és többen fognak illegálisan szemetet elhelyezni az utcán vagy a zöldterületeken, ezért arra kérte a Molhoz tartozó céget, hogy „gondolja át, szükség van-e egy jól működő rendszer megszüntetésére”.
Száz József, a XVI. és Horváth Tamás, a XVII. kerület fideszes polgármestere, az Újbudát vezető László Imre, a Demokratikus Koalíció politikusa, Pikó András, Józsefváros ellenzéki vezetője és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester is úgy válaszolt: a jelenlegi rendszer jól működik, nem támogatják az átalakítását.
Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlésben a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának elnöke azt közölt, hogy az elmúlt hetekben számos kerületi polgármesterrel konzultált a kérdésről, és csak olyan véleményt hallott, amely „az autó nélkül élő, idős, nehezen mozgó lakótársaink miatt nem támogatja a házhoz menő lomtalanítás megszüntetését és koncentrált pontok kialakítását”.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.