szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Korábban még azt állította, azért nem, mert az embereknek nem ez volt a legfontosabb. De most már hatalmas fejlesztéseket ígér, amelynek részleteiről csak jövőre számol be.

„Amíg nem láttam tisztán azt, hogy az embereknek ez kell, vagy nem kell, addig nem mondhattam azt a miniszterelnöknek, hogy szükségem lesz 5-10 milliárd amerikai dollárra ahhoz, hogy ezt megfejlesszem, mert az felelőtlenség lett volna” – mondta csütörtökön Lázár János a vasútról a hódmezővásárhelyi Rádió7 műsorában, amiből a Szegeder idézett.

Lázár szerint most már világosan látszik, hogy szükség van a vonatokra is a tömegközlekedésben, amit állítása szerint egyre többen használnak az általa bevezetett tarifarendszer miatt. Továbbá azt is elmondta, hogy négy vonatból három pontos, és eggyel vannak problémák. Az építési és közlekedési miniszter szerint ez ugyan rosszabb arány, mint Európában, de nem gondolja, hogy minden tekintetben elviselhetetlen, hiszen „a hírekbe és a politikába az kerül be, ami rossz”.

A miniszter azt is elárulta, hogy jövőre elindítanak majd a fejlesztéseket, melyekről a január 7-i Közlekedésinfón fog többet elárulni. Azt azért elmondta, hogy komoly érdemi átalakítások jönnek, amiben „lesz digitalizáció, lesz utaskomfort, lesz komoly minőségi változás” már a 2025-ös nyári szezont illetően is.

Mint fogalmazott, „hozzákezdünk a vasútépítéshez, ki fogunk írni tendereket, lesznek új járművek is”. Emellett használt, bérelt járművekkel is tervezik a meglévő járműpark frissítését. Részletekbe itt sem ment bele, mert a terv „kiszámolás és tervezés alatt van, de komoly változások lesznek” ígérete szerint.

Kiemelte, hogy fontos, hogy ne csak a fővárosban menjen végbe a korszerűsítés, ezért vidéken is lesznek beruházások magyar támogatással, a kínaiakkal közösen. „Mi olyan munkahelyeket szeretnénk létrehozni vidéken, vidéki nagy ipari központokat felépíteni, ahol az emberek dolgozhatnak és jól kereshetnek” – részletezte Lázár.

Nemrég még azt állította Lázár, hogy azért nem fejlesztették a vasutat, mert az volt a társadalmi igény, hogy utakat építsen a kormány, új vasúti járművek beszerzése pedig szinte lehetetlen 2026 előtt.

Lázár János: Azért nem a vasutat fejlesztette a kormány, mert az emberek számára nem ez a legfontosabb

2026 előtt nem érkeznek új vasúti járművek, az évtized végén lehet a HÉV-felújítást befejezni, a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások intézményét pedig fokozatosan kivezetik – ígérte Lázár János, aki első kormánytagként azt is kimondta, hogy Varga Mihály jövőre távozhat a Pénzügyminisztérium éléről.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!