Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Megnövekedett kapacitással várják az ügyfeleket a kormányablakokban, de így is várakozással kell számolniuk.
Megnövekedett kapacitással várják a kormányablakokban az ügyfeleket – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium reagálva arra, hogy néhány nappal az ügyfélkapu megújítása előtt jelentősen nőtt a hivatalok forgalma. Míg tavaly a legforgalmasabb napon 85 ezren keresték fel az ügyfélszolgálatokat, addig január eleje óta az ügyfelek száma többször is átlépte a százezret, január 6-án pedig a 114 ezret is elérte. Az ügyfelek negyede a Digitális Állampolgárság miatt keresi fel a kormányablakokat – tették hozzá.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy hiába a megnövelt kapacitás, így is megnövekedett várakozási idővel kell számolniuk az ügyfeleknek.
A gyorsabb ügyintézés érdekében ezért azt tanácsolják az ügyfeleknek:
Az Ügyfélkapu helyét január 16-án a kétfaktoros azonosítással működő Ügyfélkapu+, illetve a Digitális Állampolgárság mobilalkalmazás veszi át. A tudnivalókról ebben a cikkben írtunk bővebben:
Képünk illusztráció. Fotó: Fazekas István
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.