Újra nőtt Orbán Viktor fizetése

A miniszterelnök 2018 óta kap az átlagbérhez igazodó fizetést, így jövedelme márciustól képviselői juttatásával együtt 7,1 millió forintra emelkedik.

  • HVG HVG
Újra nőtt Orbán Viktor fizetése

A KSH adatközlésével nemcsak az országos bruttó átlagbér derült ki, hanem Orbán Viktor miniszterelnök új fizetése is, amely így márciustól már 7,1 millió forint lesz – írja a 444. A kormányfő fizetése ugyanis a képviselői alapbér 2,7-szerese, utóbbi pedig a bruttó átlagbér háromszorosa, vagyis háromszor 646 800, azaz 1 940 400 forint. Így Orbán miniszterelnökként bruttó 5,24 millió forintot keres, de mivel emellett képviselő is, ehhez jön még tovább 1,94 millió, így jön ki az immár 7 millió feletti fizetése.

Az 1,94 milliós alapbért azok a parlamenti képviselők kapják, akik se nem bizottsági tagok, se nem frakcióvezetők. Bizottsági tagoknak ennek az 1,2-szerese, 2,3 millió forint jár, a frakcióvezetőknek pedig az alapbér kétszerese, 3,88 millió forint a bruttó fizetése.

Kövér László házelnök az alapbér 2,7-szeresét, 5,24 milliót keres, míg Sulyok Tamás fizetése Kövérének az 1,1-szerese, így 5,76 millió forintot kap márciustól a köztársasági elnök.

A képviselők fizetését 2018-ban kötötték az átlagbérhez, a miniszterekéről ezzel szemben Orbán Viktor határoz, ő ezt is az átlagbérhez viszonyítva, annak hatszorosában határozta meg. Így például Rogán Antal miniszterként 3,88 millió forintot kap, ehhez jön még az 1,94 milliós képviselői fizetése. Igaz, a kabinetminiszternek a politika szinte csak hobbi ahhoz képest, hogy találmányával az elmúlt években 1,3 milliárd forintot keresett.

Orbán Viktor fizetése viszont hiába emelkedett a 2017-es 1,72 millióról így már több mint négyszeresére, a miniszterelnök így sem tudott félretenni, legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint feleségével közös számláján tavaly év végén mindössze 5,7 millió forint megtakarítás volt, 4,3 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban.

Borítóképünk illusztráció.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.