Bíróságon támadják meg a jogvédő szervezetek a mini-Pride betiltását – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
A rendőrség a hét elején az Alaptörvény frissen módosított cikkelyére – ami szerint tilos olyan gyűlést tartani, amely megjeleníti a homoszexualitást vagy a nemi sokszínűséget – hivatkozva tiltotta be azt a felvonulást, amelyet június 1-jére tervezett öt civil szervezet, az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Szivárvány Misszió Alapítvány (a Budapest Pride alapítványa) és a Társaság a Szabadságjogokért. A demonstráció célja az lett volna, hogy felhívja a figyelmet a transz- és homofóbia elleni fellépés fontosságára és kiálljon az LMBTQI-emberek jogegyenlősége mellett, ahogy ezt a Budapest Pride is teszi.
A jogvédő szervezetek keresetükben azt kifogásolják, hogy a rendőrség nem bizonyította, hogy akár a most megtiltott felvonulás, akár az ahhoz hasonlónak tekintett Pride miért veti fel a gyermekek jogainak sérelmét, és hogy miért hozott tiltó határozatot egy héttel azután, hogy a mostanihoz hasonló felvonulást május 17-én tudomásul vette és biztosította.
Azt is indítványozták, hogy a Kúria előzetes döntéshozatali eljárás keretében forduljon az Európai Unió Bíróságához (EUB) azzal a kérdéssel, hogy a Pride betiltását lehetővé tevő törvény alkalmazása összhangban van-e az EU alapértékeivel és az Alapjogi Chartával. Az uniós jog szerint a Kúria mint legfelső bíróság nem tehetné meg, hogy nem kéri ki az EUB véleményét ebben a kérdésben.
A Kúria döntése jövő hét közepén várható. A jogvédő szervezetek közölték: akárhogy is dönt a bíróság, a Szivárvány Misszió Alapítvány szervezi tovább az idei 30. jubileumi Budapest Pride Felvonulást, amelyet a tervek szerint június 28-án tartanak.