Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A lap még kedd reggel küldött kérdéssort Tiborcz Istvánnak, mire a miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban hozta nyilvánosságra terveiket.
A Válasz Online küldött kérdéseket Tiborcz Istvánnak családja esetleges Amerikába költözéséről, ezután írta ki Instagram-oldalára Orbán Ráhel, hogy felvették egy amerikai egyetemre, ami miatt fontolgatják a költözést.
A lap Facebook-oldalán azt írta, hogy kedd reggel 8 óra 50 perckor küldtek el egy 18 pontos kérdéssort Tiborcznak, a levélben pedig azt is jelezték: mivel a családja életét érintő téma is van a szövegben, semmiképpen nem szeretnék addig nyilvánosságra hozni a cikket, amíg nem érkezik tőle hivatalos megerősítés vagy cáfolat.
A kérdéssor legelső pontja úgy szólt: igaz-e az információ, hogy családjuk New Yorkba költözik, gyermekeik pedig ott folytatják ősztől a tanulmányaikat?
Bár a BDPST Koncept Kft. munkatársa egy óra múlva sms-ben reagált, hogy jelentkeznek a válaszokkal, délután maga Orbán Ráhel posztolt a témában. Ebben a miniszterelnök legidősebb lánya azt írta, felvették egy amerikai egyetemre, és azon gondolkodnak családilag, hogy kiköltöznek egy időre.
A bejegyzés szerint 15 évvel ezelőtt már tanult a „bostoni egyetemen”, és mindig is tudta, hogy vissza akar majd menni. Érdekes egybeesés, hogy Robert Palladino amerikai ideiglenes ügyvivő és Szijjártó Péter külügyminiszter Tiborcz István jelenlétében július elején jelentette be egy új magyar konzulátus megnyitását Bostonban.
Emlékezetes: az előző országgyűlési választás előtt is elköltözött a Tiborcz család, akkor Marbellára mentek. Spanyolországban üzleti lehetőség is adódott: a Tiborcz István érdekeltségében álló BDPST Group megvette azt a murciai szállodaépületet, amely korábban egy spanyol korrupciós ügyben elítélt üzletember tulajdonában volt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.