Orbán Ráhelék a választás előtt ismét külföldre költözhetnek, az USA a cél

Amerikában szeretne ismét tanulni a miniszterelnök lánya, emellett szerinte a gyerekei is sokat tanulhatnának, a többi között önállóságot és nyitottságot is.

  • HVG HVG
Orbán Ráhelék a választás előtt ismét külföldre költözhetnek, az USA a cél

Orbán Ráhelt felvették egy amerikai egyetemre, és azon gondolkodnak családilag, hogy kiköltöznek egy időre – derült ki a miniszterelnök lányának keddi Instagram-posztjából.

A bejegyzés szerint 15 évvel ezelőtt már tanult a „bostoni egyetemen”, és mindig is tudta, hogy vissza akar majd menni. Érdekes egybeesés, hogy Robert Palladino amerikai ideiglenes ügyvivő és Szijjártó Péter külügyminiszter Tiborcz István jelenlétében július elején jelentette be egy új magyar konzulátus megnyitását Bostonban. (Kérdéseket küldtünk a miniszterelnöki vő BDPST Zrt. nevű cégéhez, ha válaszolnak, megírjuk.)

Orbán Ráhel így folytatta: „Az elmúlt években egyre inkább körvonalazódott bennem az elképzelés, hogy akkor vághatok bele, amikor a legkisebb gyermekem is iskolás lesz. Így nemcsak én fejlődhetek szakmailag, de a gyerekek is sokat tanulhatnak egy új közegben – önállóságot, rugalmasságot, nyitottságot.”

Úgy véli, „az Egyesült Államokban most különösen erős a lendület, inspiráló a versenyhelyzet, és rengeteg új tudás érhető el, amit később itthon is szeretnék kamatoztatni. A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Emlékezetes: az előző országgyűlési választás előtt is elköltözött a Tiborcz család, akkor Marbellára mentek. Spanyolországban üzleti lehetőség is adódott, a Tiborcz István érdekeltségében álló BDPST Group megvette azt a murciai szállodaépületet, amely korábban egy spanyol korrupciós ügyben elítélt üzletember tulajdonában volt.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.