Itt van Magyarék belső mérése: már fej fej mellett a Tisza és a Fidesz a kétharmadhoz szükséges kormánypárti fellegvárban

A Békés megye 3-as választókerületben korábban rendre a Fidesz nyert, de a Tiszának készített és a HVG-hez eljutott friss kutatás már döntetlenre méri a Tiszát és a Fideszt. A Gyula központú, eddig kormánypárti körzet elhódítása elengedhetetlen lenne 2026-ban Magyar Péteréknek a kétharmados, alkotmányozó többség megszerzéséhez.

Itt van Magyarék belső mérése: már fej fej mellett a Tisza és a Fidesz a kétharmadhoz szükséges kormánypárti fellegvárban

Tizenhat év után jövőre könnyen elveszítheti a Fidesz a 106 egyéni választókerületből az egyik, eddig egyáltalán nem billegő, hanem masszívan kormánypárti körzetet, a Békés megyei 3-ast, amelyet így a Tisza hódíthat el, és Magyar Péter pártjának erre szüksége is lenne a kétharmados parlamenti többség megszerzéséhez.  

A körzetben – amelynek központja a megye második legnépesebb városa, Gyula – a Tisza ugyanis beérte a Fideszt, és most már fej fej mellett van a két párt – derül ki abból, a Tisza megrendelésére, belső használatra készült friss pártpreferencia-kutatásból, ami a HVG birtokába került. Eszerint a mintegy 67 ezer választót számláló 

Békés megye 3-as választókerületében a biztos szavazó pártválasztók közül a Tiszára ugyanúgy 43 százalék szavazna, mint a Fideszre. 

A hét elején, július 14-16 között készített mérés szerint a körzetben a jelöltjét 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is jelentős előnnyel egyéni mandátumot juttató Fidesz mostanra meggyengült. Így nemcsak a biztos szavazó pártválasztók körében döntetlen a Fidesz-Tisza meccs (43-43%), hanem a pártot választani tudók között is (42-42%).

Magyar Péter előre evez
Reviczky Zsolt

A választókerület egészére nézve reprezentatív kutatás alapján egyedül a teljes népességben vezet hajszállal, egy százalékponttal a Fidesz: itt 36-35 az állás a javára. A mérés tartalmazza a választókerület 20 települése közül nemcsak a legnépesebb, a 28 ezer lakosú Gyula, hanem a legkisebb, a 75 lakosú Újszalonta pártreferencia-adatait is. 

A HVG úgy tudja, hogy a Tisza a 106 egyéni körzet közül többen is készíttetett kutatást. A Békés megye 3-as körzetre vonatkozóból még az is kiderül, hogy kevés a bizonytalan szavazó (16%). A biztos szavazók körében a döntetlenre álló Fidesz és Tisza mellett a Mi Hazánk 8, a DK 4, a Kutyapárt pedig 1 százalékot kapna, míg a többi párt összesen 1-et. 

Békés megye 3-as választókerülete azért lehet különösen fontos a Tiszának, mert a kormánypárti fellegvárnak számító körzet elhódítása elengedhetetlen Magyar Péteréknek az alkotmányozó – és más alapvető, például személyi döntésekhez szükséges – kétharmados parlamenti többség megszerzéséhez a jelenlegi választási rendszerben.  

A Választási földrajz elemzője, Bódi Mátyás Békés 3-at legalábbis ide sorolta, amikor Dull Szabolcs Ötpontban podcastjában részletesen bemutatta, milyen egyéni körzetek kellenek a listás szavaztok mellett a Tisza-kétharmadhoz. Bódi a feladatot a Mount Everest csúcstámadásával érzékeltette, és így határozta meg a lépéseket: 

  • Alaptábor: Azok a választókerületek, amelyeket a Tiszának kötelező simán megnyernie, ha kormányozni szeretne. Ez 37 választókerület.  
  • Kormányváltás: A kormányváltáshoz az alaptábort jelentő 37-en felül további 19 választókerület megnyerése szükséges. Ez már összesen 56 választókerület. 
  • Csúcstámadás: A kétharmados többséget jelentő csúcstámadáshoz az 56 körzeten felül a Tiszának még 28-at kell megnyernie. Ez már összesen 84 választókerület. 
  • Narancsvidék: Ez a 22 egyéni körzet a hegymászás közben az a terület, ahol a Tiszának minimális esélye van, és a kétharmadhoz sem szükséges megnyernie. 
A Választási földrajz egyéni választókerületi céltérképe
Facebook / Választási földrajz

Ami a kétharmad eléréséhez, vagyis a csúcstámadáshoz szükséges körzeteket illeti, abba Bódi Mátyás elemzése szerint beletartozik például a soproni, a siófoki, a salgótarjáni és számos Bács-Kiskun, Borsod vagy Hajdú-Bihar megyei választókerület, valamint a fent részletezett friss pártpreferencia-kutatással érintett Békés 3-as körzet is. 

Ebbe a választókerületbe 20 település tartozik Gyulától Újszalontáig, és előbbit leszámítva jellemzően kisebb, néhány ezres településekről van szó, mert a 8 ezres Szeghalom és a 6 ezres Vésztő már nagyobbnak számít. De itt van például az alig 2 ezres Méhkerék, amely arról híresült el, hogy 2010 óta ugyanaz a polgármestere: 

a tavalyi önkormányzati voksoláson 75 százalékkal választották újra Méhkerék csalásért felfüggesztett börtönre ítélt fideszes polgármesterét, Tát Margitot. 

Békés 3-as választókerület települései jó példák arra, hogy az utóbbi időben Magyar Péterék nemcsak átvették a Fidesztől a vezetést a nagyobb városokban, de falun is utolérték a Fideszt. Ráadásul annak ellenére vesztette el a községekben az előnyét a kormánypárt, hogy jóléti programokkal a kistelepüléseken élőket igyekeztek célozni. 

A Fidesz igazi kínja: már falun is utolérte a Tisza a Mediánnál, a nagyobb városokban már utcahosszal vezet

Mire elég az egyéni választókerületekben, hogy a Tisza Párt a Medián mérése szerint 51-36-ra vezet a Fidesz előtt a részvételüket biztosan ígérő pártválasztók között? Előkotortuk a 2024-es EP-választás települési adatait, és összehasonlítottuk a Medián demográfiai kategóriák szerint bontott mérésével. Tanulságos.

Békés 3-as választókerület jelenlegi parlamenti képviselője Kovács József, aki 2010 óta mindig egyéniben jut be Békés megyéből a parlamentbe – az utóbbi három választáson már a jelenlegi választási térkép alapján, a 106 egyéni körzet egyikéből, Békés 3-ból. A legutóbbi választáson is fölényes győzelmet aratva szerzett mandátumot: 

2022-ben Kovács József (Fidesz-KDNP) 55,76 százalékkal győzött, míg fő kihívója, Leel-Őssy Gábor összellenzéki jelöltként is csaknem 10 ezer szavazattal és közel 22 százalékponttal lemaradva a második helyen végzett. 

A legutóbbi választáson még értékelhető eredményt egyedül a Mi Hazánk képviselőjelöltje ért el a körzetben (6,3%), a többi négy jelölt 2 százalék alatti eredményt ért el. A fideszes Kovács 2018-ban is 50 százalék feletti (50,4%) eredménnyel győzött, de még a 2014-es 46,8 százaléka is magabiztos előnnyel szállított neki mandátumot. 

Azt még nem tudni, Békés 3-ban a Fidesz újraindítja-e a jövőre 76 éves belgyógyász-politikus Kovácsot. Biztosan lesz saját jelöltje a DK-nak és a Jobbiknak is, de még ők sem ismertek. A múltkori másodikat, Leel-Őssyt közben kizárta a DK, de ő új pártot alapított Duna Párt néven, ahová állítása szerint várja akár a Tiszából kiábrándultakat is.  

Kizárt DK-s happolta el Szabó Bálint új pártját: árad a Duna, és van, aki már a kiábrándult tiszásokra gyúr

Miközben a Tisza továbbra is előzi a Fideszt, megalakult a Duna Párt. De ez nem az a Duna Párt, amelyet még tavaly az óellenzékhez kötve megjósolt Magyar Péter, és még csak nem is az, amit Szabó Bálint trombitás jelentett be – ezt a DK-ból kizárt Leel-Őssy Gábor vezeti.

Jelenleg még a Tisza Párt helyi jelöltje sem ismert, hiszen egyelőre az egyéni képviselőjelöltek válogatója zajlik a párton belül. Ősszel többkörös kiválasztási folyamat, egy Tisza-előválasztás után, valamikor idén november-decemberben áll majd elő minden választókerületben a tiszás egyéni jelölt. Az előválasztás – technikai és politikai kockázatoktól sem mentes – folyamatról itt írtunk: 

Minden idők legnagyobb ellenzéki erődemonstrációjára készül Magyar Péter, de kockázatos vállalás a Tisza-előválasztás

Jó eséllyel simán lekörözi majd a Tisza Párt ősszel startoló előválasztása nemcsak a hasonló, 2021-es ellenzéki akció 663 ezres adatát, de még a Nemzet Hangja szavazás 1,1 millió résztvevővel beállított saját rekordját is. A megvalósítás logisztikai rémálom lesz komoly buktatókkal, ráadásul a siker mellett politikai veszélyekkel is járhat.

Közben Magyar Péter ismét országot jár. A 80 napos, kenutúrás körút elejéről riportunkat itt olvashatja, az evezőt is ragadó pártelnök sűrű első napjáról a HVG videóriportját itt nézheti meg, és nekünk árulta el Magyar azt is, hogy szeptemberben bemutatják első miniszterjelöltjüket. Vagyis nem dőlnek hátra – ettől Hann Endre óvott is: 

Hann Endre: Nem nyugtatnám Magyar Péteréket, ez a meccs még nincs lefutva – Fülke

A független kutatók a Tisza egyre tetemesebb előnyét mérik a Fidesszel szemben, a szakma kormánypárti része élesen bírálja őket ezért. Magyarék azonban hiába vezetnek egyelőre: a választásokig még szűk tíz hónap hátra van.