Egy nap alatt elfogta a rendőrség azt a férfit, akit annyira felháborított a Kneecap zenekar kitiltása Magyarországról, hogy az egyik hírportál erről szóló híre alá azt kommentelte a Facebookon: emiatt házi készítésű pokolgépet fog robbantani az Országháznál.
A rendőrség közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. Még aznap azonosították a hozzászólás íróját, akit dunaújvárosi lakhelyén a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a Bűnügyi Bevetés Osztály munkatársaival közösen fogtak el, informatikai eszközöket is lefoglaltak tőle.
A 26 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Beismerte a bűncselekmény elkövetését, de bővebb vallomást nem tett.
A kormány csütörtökön jelentette be, hogy antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltja a máshol is botrányt kavart együttes tagjait Magyarországról, így nem léphetnek fel a Sziget Fesztiválon. A palesztinok mellett kiálló trió ezt az elhallgattatásukra tett jogtalan kísérletnek nevezte, a Sziget szervezői pedig attól tartanak, hogy a kitiltás negatívan befolyásolja Magyarország megítélését.
Orbán Viktor Tusványosról reagált, szerinte a Sziget szervezőinek lehetett volna több esze is, minthogy meghívják a rappereket.