Békés Márton jobboldali történész, a XXI. Század Intézet igazgatója és a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója volt Dull Szabolcs vendége az Ötpontban podcastban, ahol egyebek mellett felidézte első találkozását Magyar Péterrel.
Mint elmondta, 2019 szeptemberében egy fideszes házibuliba volt hivatalos, ami „a brüsszeli Fidesz-közegnek” volt a rendezvénye, Varga Judit igazságügyi miniszteri hivatalba lépése idején. A vendégek meghallgatták Demeter Szilárd és Dömötör Csaba beszélgetését, „szuper kaják” is voltak, de mindenki Vargát várta, hogy megünnepelhessék.
A beszélgetés végén a házigazda felvetette, hogy van-e valakinek kérdése, amikor
a hátsó fertályból rikoltozó mondatokkal, erőszakos stílusban valaki elkezdett kiabálni, hogy de a stadionok, de a Mészáros Lőrinc meg a korrupció, meg hogy lehet ez, meg így meg úgy.
Békés nem is értette a dolgot, majd megtudta, hogy a kritikus megjegyzések Varga Judit férjétől származnak. Kérdezte is, hogy „gyerekek, hát ez hogy fordulhat elő? Hát mindjárt megjön a Judit, és a férj meg ilyeneket kiabál” – méltatlankodott a történész, majd Dull Szabolcs kérdésére megerősítette, hogy Magyar Péter már hat évvel ezelőtt megfogalmazta a NER-rel kapcsolatos kritikáit.
Mindez azért is érdekes, mert a fideszes narratíva szerint Magyar a pálfordulásáig a NER lelkes híve volt.
„Én arra emlékszem egészen egy-másfél évvel ezelőttig, hogy Magyar Péter minden beszédemen, minden előadásomon az első sorban csápolt, tapsolt és éljenzett” – mondta két napja maga Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok órája című csatornán Németh Balázsnak, majd egy nappal később Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter gyakorlatilag megismételte ugyanezt, ugyanott.
Békés Márton mindenesetre nagyon nem szíveli Magyar Pétert, ezt azt interjúban hosszan ecsetelte.
„Aki őt ismerte, az tudta, hogy a Judit munkatársait akár fenyegetésig elmenően vegzálni képes fickóról van szó. Egyáltalán nem csodálkoztam, amikor az MNB-be vagy hova odatelefonált, és leteremtett ott valami adminisztrációs kislányt, mert Magyar Péter a NER legrosszabb arca” – mondta például, felidézve azt is, hogy ominózus fideszes bulira Varga Judit „nagyon szomorúan, nagyon elnyűtten” érkezett meg, „nem is értettem, hogy szegény miért van így oda”.