Februárban nagy visszhangot váltott ki, hogy lemondott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár, aki emberemlékezet óta mindenhová kísérte Orbán Viktort.
Ő maga azt mondta akkor: „A sajtófőnöki munka szerintem már nem nekem való volt, csak abból az aprócska tényből kiindulva, hogy még Facebook-oldalam sincs, a világ másfelé megy, mint hogy én sajtófőnök legyek”. Megerősítette, a kormányzati kommunikációból teljesen kiszállt, de úgy látta, az újságírók „nagyon túldimenzionálják ezt az egészet”, mert az ő személye teljesen érdektelen, a szerepe pedig jelentéktelen.
Most viszont az jelent meg a csütörtök esti Magyar Közlönyben, hogy péntektől újra helyettes államtitkár a Miniszterelnöki Kabinetirodán. Az ilyen kinevezések sosem tartalmazzák a feladatkört, tehát az csak később fog kiderülni.
A miniszterelnök új helyettes államtitkárt nevezett ki a Belügyminisztériumba is: Herczeg Mónika rendőr ezredes eddig az Európai Belügyi Együttműködési Főosztályt vezette. Egy helyettes államtitkár pedig lemondott és távozik: Mázi András az Igazságügyi Minisztériumban a koordinációért volt felelős.
A nyitókép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher