Reagált a HM arra, hogy elégedetlensége miatt leszerelne a toborzókampány arca

Pálinkás Szilveszter hetekkel ezelőtt nyújtotta be a leszerelési kérelmét. Így azonban évek óta nem lehet távozni a hadseregből.

  • HVG

„Nem értettem egyet a Honvédelmi Minisztérium vezetési szemléletével. Nem tudtam azonosulni azzal a szervezettel, amelynek az arca voltam” – ezzel indokolta Pálinkás Szilveszter, a Magyar Honvédség toborzókampányának arca a Telexnek, hogy benyújtotta a leszerelési kérelmét. A rohamlövész a lapnak azt mondta, egy hónapja jelezte a szándékát, ám a még a koronavírus-járvány idején elrendelt és azóta is fennálló – most éppen a háborús – veszélyhelyzetre hivatkozva nem engedik leszerelni, a sereget jelenleg csak közös megegyezéssel, az állományilletékes parancsnok vagy a Magyar Honvédség parancsnokának engedélyével lehet otthagyni.

A lap szerdai cikkére reagálva csütörtök reggel közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium, amelyben azt írták: „A nemrég századossá előléptetett Pálinkás Szilveszter a Magyar Honvédség megbecsült katonája, akinek a legmagasabb kiképzést és nagy értékű külföldi tanulmányokat fizetett a Honvédség. Éppen ezért – és a háborús veszélyhelyzetre különös tekintettel – Pálinkás századost az MH vezérkarfőnöke, dr. Böröndi Gábor vezérezredes tatai hadműveleti tiszti beosztásba helyezte, megbízta egy fontos feladattal, amely teljesítését követően közös megegyezéssel leszerelhet majd a Honvédségtől”.

Azt is hozzátették, hogy a toborzás folytatódik, és hogy a SZERETEM, MEGVÉDEM! elnevezésű tartalékos toborzókampány hatására már több mint hatezer fiatal csatlakozott a honvédséghez.

https://hvg.hu/360/20240425_hvg-honvedseg-kormany-kulonleges-jogrend-rendeleti-kormanyzas-alaptorveny-bianko-csekk-kezi_vezenyles

Hozzászólások