Holnaptól elkezdem bemutatni Pusztaverszáj terveit és természetesen vannak még újabb fényképek is”
– ígérte vasárnapi Facebook posztjában Hadházy Ákos független képviselő, jelezve, nem engedi el az Orbán Viktor és az édesapja által is csak félkész gazdaságként emlegetett hatvanpusztai majorság ügyét. Megjegyezte: ezt tudja tenni a szavai szerint pofátlanul bár egyre kétségbeesettebben hazudozó kormányfői cáfolatokkal szemben.
Kármentésként adhatott interjút Orbán Győző a kormánysajtónak, hogy enyhítsék a fiát és pártját mind kényelmetlenebb helyzetbe hozó hatvanpusztai családi luxusbirtok politikai hatásait. Ám a nyilatkozat önleleplező volt: igazolta az oknyomozók állításait.
Hadházy szerint az általa bemutatni kívánt újabb fotók és tervrajzok lesznek a válasz arra, hogy Orbán a híveinek azt írta, az ellenzék "hazudozik" kastélyokról, jachtokról, luxusrepülőkről. Itt arra utalt, hogy a kormányfő vasárnap az 1-es számú Digitális Polgári Kör tagjainak írt üzenetében – az amúgy cáfolt „Tisza-adó” mellett – kitért arra:
Ellenfeleinknek csak a hazugság maradt: naponta hazudoznak hajókról, kastélyokról, sosem volt luxusról.”
Emlékezetes, hogy Hadházyt nemrég Hatvanpusztán le akarta szorítani egy biztonságis autóval az útról, de ő borult fel. Erről már egy mesterséges intelligencia által kreált, a legendás GTA videójátékhoz hasonló klip is született, erről itt írtunk:
A kultikus videójáték hangulatában és világában készült el mesterséges intelligencia segítségével Hadházy Ákos autósüldözős jelenete és az, ahogy bejárja Hatvanpusztát.
Arról, hogy miként zajlott az autós üldözés, a HVG itt írt, annak politikai vetületét itt elemeztük, Hadházy birtokon belül tett látogatásáról pedig itt olvashat. Minderről részletesen is beszélt Hadházy a HVG Fülke podcastjában, ami itt nézhető vissza:
Ez még mindig nem mintagazdaság. Ha csak egy kicsit lehet hinni Orbán Győzőnek, akkor az egyetlen dolog, amit valaha ott készíteni fognak, az a pálinka – állítja Hadházy Ákos Hatvanpusztáról. Szerinte szinte undorító, ahogy a miniszterelnök előre tolja az apját. A képviselővel Kacskovics Mihály Béla beszélgetett.