Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere arra kéri az embereket, hogy dokumentálják az utcák állapotát a lomkikészítés előtt, illetve, hogy csak nagy kiterjedésű lomokat helyezzenek ki.
„A lomtalanítás során a közterületre kihelyezett lom a Mohu tulajdonába kerül, és a törvény szerint kötelességük azt elszállítani, valamint a közterületet megtisztítani. Idén azonban a Mohu nem hajlandó elvégezni a takarítást a saját tulajdonát képező hulladék után” – indokolta meg Facebook-posztjában, hogy miért kért segítséget a lakosságtól. Hozzátette, amennyiben a Mohu nem teljesíti kötelességét, jogi lépéseket tesznek, és a lomokat a vállalat székháza elé viszik.
Őrsi Gergely már augusztusban jelezte, hogy hiába van meg, hogy szeptember hetedike és tizennegyedike között lesz lomtalanítás a kerületben, a Mohu nem akarja elvégezni a takarítást, és ha ez valóban nem történik meg, jogi útra terelik az ügyet.
Nem a 2. kerület lenne az első, ahol a vállalat – a korábbi évek gyakorlatával szemben – nem hajlandó takarítani, tavasszal a 13. kerületben ugyanez történt. A Mohu akkor arra hivatkozott, hogy szerintük ez az ingatlanok tulajdonosainak, kezelőinek a feladata, egyúttal egy tájékoztatóban felsorolták, mit nem fog elszállítani, és a listán olyan tételek szerepeltek mint a papír, a műanyag, a fém, a textil, a zöldhulladék, a ruhanemű, az elektromos hulladék, a bontási és építési hulladék és az autógumi.
Nem ez az egyetlen bonyodalom a lomtalanítás körül, a Mohu tavaly úgy akarta módosítani a fővárosi lomtalanítás szabályait, hogy ne lehessen bárhová kihelyezni a lomokat, hanem gyűjtőpontos rendszerben, egy előre meghatározott helyre kelljen azokat gyűjteni, ahonnan aztán elszállítják őket. A fővárosi és kerületi politikusok ellenállása miatt a terv meghiúsult.