Reagált a vásárhelyi rendőrkapitány halálhírére Rétvári Bence

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a gyászt kell szem előtt tartani, nem a politika részévé tenni a tragédiát.

  • HVG

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Facebook-oldalán közölte, hogy mély megrendüléssel értesültek Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány haláláról, és együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának, szeretteinek, valamint munkatársainak.

A fideszes politikus hozzátette:

Visszataszító, hogy egyesek politikai hasznot akarnak húzni egy személyes tragédiából. Egy tragédia kapcsán a kegyeletet, emberi méltóságot és a gyászt kell mindenkinek szem előtt tartania, és nem a politika részévé tenni azt.

Rétvári Bence

Mély megrendüléssel értesültünk Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány tragikus haláláról. Együttérzésemet fejezem ki az elhunyt családjának, szeretteinek, munkatársainak. Visszataszító, hogy…

A Lázár Jánoshoz köthető Promenád24 múlt vasárnap közölt cikket Szabó Zsoltról, amelyben az alezredes szerelmi életéről is írtak, és azt állították, hogy romantikus kapcsolata miatt vált élhetetlenné a város. A cikk megjelenése után néhány nappal a rendőrkapitány öngyilkosságot követett el. Miután Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere összefüggésbe hozta Szabó Zsolt öngyilkosságát a Promenád24.hu cikkével, az írást törölték. Később a lap erre azt a magyarázatot adta, hogy az anyagot kegyeleti okból tüntették el.

A Promenád24 című lap szerint a vásárhelyi rendőrkapitány magánéletéről megjelentetett cikküket csakis kegyeleti okokból törölték

Márki-Zay Péter és Magyar Péter is azt sugallja, hogy egy lejáratócikknek lehetett köze ahhoz, hogy Szabó Zsolt vásárhelyi rendőrkapitány önkezével vetett véget életének.

Péntek este sokan gyűltek össze a hódmezővásárhelyi rendőrség épülete előtt, hogy mécsesekkel emlékezzenek Szabó Zsoltra.

Szombaton több közéleti szereplő is megszólalt az ügyben, például Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, Pottyondy Edina influenszer és Bódis Kriszta író, a Tisza Párt  társadalompolitikai tanácsadója.

„Mindenkire sor kerül, aki másképpen gondolkodik, mint a hatalom” – Bódis Kriszta Szabó Zsolt rendőrkapitány haláláról

Bódis Kriszta szerint Szabó Zsolt halála rávilágít arra, hogy a hatalom megbélyegzi és kirekeszti azokat, akik szembeszállnak vele. Úgy véli, a középkori „páriákhoz” hasonlóan ma is bárki jogfosztottá válhat, akire bélyeget ütnek.

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot!

Hozzászólások