A Tisza Párt elnöke az október 23-i rendezvényén arról is beszélt, november 4-ig tart a megemlékezés „a legtisztább magyar hősökről”, de másnap folytatódik a munka, ő pedig újabb országjárásra indul november 5-én. Azt ígérte, ez lesz az eddigi legfontosabb, leghosszabb túra, az ország minden szegletébe, minden magyarhoz eljutnak majd
„Indul az Út a győzelembe!” – tette hozzá Magyar Péter, aki szerint ahhoz, hogy 170 nap múlva egy szabad és mosolygós országban ébredjünk, alázatra, emberségre, kőkemény munkára és egy nagy adag hazaszeretetre lesz szükség.
A nemzeti ünnep eseményeit ebben a cikkünkben követtük:
A Fidesz azt üzente a nemzeti ünnepen, hogy nem akarnak meghalni Ukrajnáért, Orbán Viktor Brüsszelt szapulta, de az oroszokat elmulasztotta megemlíteni beszédében. Magyar Péter arról beszélt, hogy áprilisban, a választáson hivatalosan is lezárják majd a Gyurcsány-Orbán korszakot, és másnap egy új országban ébredünk, ahol kiderül, hogy a politika is lehet hasznos.
Orbán Viktor beszédét pedig itt foglaltuk össze:
A miniszterelnök szerint hiába fenyeget minket a magát szánalmasan világhatalomnak tartó Brüsszel, nélküle Trump már rég elhozta volna a békét, amit Európában csak nálunk lehet tető alá hozni. A választásokig még meg kell győzniük a fiatalokat és tiszásokat, mert ők csak azt hiszik, hogy a jó oldalon állnak – mondta Orbán Viktor az október 23-ai Békemeneten tartott beszédében, melyben az oroszokat nemigen említette.