Sztrájkkal fenyegetnek a fővárosi cégek dolgozói a hatmilliárdos inkasszót követően

Hiányolják a főpolgármesteri tájékoztatást arról, mennyiben érinti a munkájukat az újabb elvonás.

  • HVG

Levelet írt Karácsony Gergelynek a fővárosi cégek és intézmények munkavállalóit képviselő szakszervezetek demonstrációs és sztrájkbizottsága, mert úgy érzik, Budapest pénzügyi helyzete kritikusra fordult. Ahogyan a főpolgármester fogalmazott a szerda reggeli inkasszóról, „az elvett újabb 6,2 milliárd miatt a budapestieknek biztosított közszolgáltatások, köztük a közösségi közlekedés a megszokott és okkal elvárt szinten nem működtethető”.

https://hvg.hu/gazdasag/20251029_karacsony-gergely-budapest-kormany-elvonas-6-milliard-ebx

Állítása a levél szerint nyugtalansággal tölti el a közszolgáltatásokat működtető dolgozókat, mert úgy értelmezik, hogy már az idei évben kialakulhat olyan helyzet, ami veszélyezteti Budapest működését, ezáltal a 27 ezer munkavállaló megélhetését.

„Fentiekre tekintettel kérjük, személyes tanácskozás keretében szíveskedjen részletes tájékoztatást adni a pontos helyzetről, illetve a megoldási lehetőségekről, ha vannak ilyenek” – szólították fel Karácsonyt, emlékeztetve arra, hogy lassan már a jövő évi bértárgyalásokat is meg kell kezdeni helyi szinteken. Mint írják, erre nem sok esély van abban az esetben, ha az idei év működése sem biztosított.

A szakszervezet álláspontja szerint ha nem kapnak megnyugtató választ a kérdéseikre, minden lehetséges eszközt, így akár a munkabeszüntetést is be kell vetniük annak érdekében, hogy ne a munkavállalók szenvedjék el azokat a következményeket, amelyekért a felelősség nem őket terheli.

https://hvg.hu/itthon/20251029_Vitezy-David-Karacsony-Gergely-fovarosi-kozgyules-csod-inkasszo-kormany-ebx

Hozzászólások