Orbán Viktor a legnagyobb Békemenetet ígéri március 15-re
Hétfőn a szervező Civil Összefogás Fórum még azt mondta, hogy később döntenek a felvonulásról.
Ismét egy nemzeti ünnepen, de két külön meneten vonulnak majd a két politikai tábor támogatói.
Rendszerváltó március 15. következik – emelte ki Magyar Péter, amikor bejelentette, hogy a Tisza Párt újabb Nemzeti Menetet hirdet, méghozzá március 15-ére, vagyis az alig egy órával korábban meghirdetett Békemenettel egy napon. Ahogy Magyar írta:
a nemzeti ünnepünket és a rendszerváltáshoz vezető kétéves utunkat az eddigi legnagyobb Nemzeti Menettel koronázzuk meg Budapesten március 15-én.
Magyar Péter tehát a „legnagyobb” Nemzeti Menetet hirdette meg. Éppúgy, ahogy nem sokkal korábban Orbán Viktor miniszterelnök is úgy promózta a március 15-i Békemenetet, hogy az a „legnagyobb” lesz.
Hétfőn a szervező Civil Összefogás Fórum még azt mondta, hogy később döntenek a felvonulásról.
Míg a Békemenet pontos időpontját és útvonalát egyelőre nem közölték, a Tisza elnöke már megosztotta a Nemzeti Menet részleteit: délután 14 órakor kezdődik, és a Deák térről indul a menet a Hősök terére.
Legutóbb tavaly október 23-án volt ilyen duplázás, amikor a Fidesz támogatói vonulása, a Békemenet és a Tisza Nemzeti Menete is egy napra esett. A párhuzamos események után el is indult a számháború, fotókkal és videókkal próbálta mindkét fél bizonyítani: ők voltak többen. A vitába még a Kormányzati Tájékoztatási Központ is beszállt.
Nyitóképünkön: a 2025. október 23-i két rendezvény tömegének összehasonlítása. Fotó: Zsolt Sziklai / YouTube
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.