https://youtu.be/W1MhRTQohxg
Jók leszünk, avagy nem csak egy igazság létezik
Tanmese arról, hogy nem mindenki ugyanabból a világból érkezik
Egy város szélén állt egy iskola, amelyet mindenki csak Két Kapu Iskolájának nevezett. Valóban két kapun lehetett bemenni rajta. Mindkettő fölött ugyanaz a felirat állt: Jók leszünk. Mivel az oda járó gyerekek más-más világból érkeztek, ezért más-más kapukon mentek be, bár az udvar és a tantermek közösek voltak.
Az egyik kapun olyan gyerekek érkeztek, akik pontosan tudták, mit jelent jónak lenni az iskolában. Tudták, mikor kell csendben maradni, mikor kell jelentkezni, mikor kell kivárni a sorukat, és mikor kell végighallgatni a tanárt. A másik kapun olyan gyerekek jöttek, akiknek az élet más szabályokat tanított. Ők megszokták, hogy gyorsan kell reagálni, hogy hangosnak kell lenni, ha észre akarják vétetni magukat, és hogy az marad talpon, aki erősebb.
Amikor a tanárnő azt mondta, hogy legyenek jók, akkor az egyik padsorban a gyerekek pontosan tudták, mit vár tőlük Ági néni, míg a másik padsorban a gyerekek bizonytalanul néztek egymásra. Nem azért, mert rosszak voltak, hanem mert mást tanultak arról, hogyan kell működni egy közösségben.
Ági néni számára ekkor vált világossá, hogy a „jó” szó nem olyan, mint mondjuk az ablak. Az ablak mindenhol ablak, a jó viszont nem mindenhol ugyanazt jelenti.
Ági néni eleinte azt gondolta, egyszerűbb lesz, ha kevesebbet vár el azoktól a gyerekektől, akik nehezebben igazodnak el az iskola szabályai között. Egy ideig úgy tűnt, ez működik, hiszen kevesebbet kellett fegyelmeznie, csendesebbek lettek az órák. Csakhogy közben a gyerekek egy része lassan eltűnt a tanórákról. Persze nem szó szerint, mert ott ültek a padban, de egyre ritkábban kérdeztek, és egyre kevesebbszer jelentkeztek. Mintha lassan elhitték volna ezek a gyerekek, hogy az iskola világa nem igazán az övék.
Egyik reggel Ági néni azzal kezdte az órát, hogy a táblára két kört rajzolt fel. Az egyik a gyerekek világát jelölte, a másik az iskola világát. A két kör nem ért össze, de egy határozott vonallal összekötötte azokat. Azt mondta, hogy ez egy híd.
Attól a naptól kezdve a Két Kapu Iskolájában nemcsak a gyerekek tanultak, hanem a különböző padban ülő diákok egymástól és Ági néni is a gyerekektől.
Ági néni megértette, hogy nem a gyerekekkel van a probléma, hanem azzal, hogy két külön világ próbál egymás mellett működni anélkül, hogy valóban találkoznának.
A tanulság az, hogy a szegénységből érkező gyerekek nem feltétlenül tudnak kevesebbet, hanem más tapasztalatokkal érkeznek az iskolába. Más szabályokat tanulnak, más ritmusban élnek, és sokszor más túlélési logikát hoznak magukkal, de az oktatási rendszer a maga merevsége miatt ezt nem tudja értékelni, így a deprivált társadalmi közegből érkező gyerekek már az iskolában megtanulják, hogy a strukturált működés nem a barátjuk. Ez a gyermekkorban beégett élmény gyakran automatikusan felébred olyankor, amikor a rendszerrel kapcsolatba kerülnek. Lehet ez bármilyen ügyintézés, vagy belépés a munka világába.
Mit jelent pontosan jónak lenni és mi lehet a megoldás egy olyan helyzetre, ami mára már társadalmi probléma lett? A Másik út podcast aktuális epizódja erre is keresi a választ.
Nyitókép: Mészáros György oktatáskutató
