„Akkor tudunk bármilyen szakpolitikai kérdésről egyeztetni, ha garanciát kapunk arra, hogy a felvidéki magyarokat börtönnel fenyegető jogszabályt Szlovákia hatályon kívül helyezi, illetve ha rögzítik, hogy a jövőben nem kerül sor a felvidéki magyar honfitársaink földjeinek elkobzására a kollektív bűnösségre alapuló Beneš-dekrétumokra hivatkozva” – írja Magyar Péter a Robert Ficóval folytatott egyeztetéséről.
Magyar azt is elmondta a szlovák kormányfőnek, hogy szándékában áll újjáépíteni a V4-ek együttműködését, és szeretne erősíteni a szlovák–magyar kapcsolatokon is, ám mindezt meg kell, hogy előzze a fenti kérdések tisztázása és rendezése.
„A mindenkori magyar kormány számára a legfontosabb prioritás a szlovák–magyar viszonylatban a magyar honfitársaink jogainak védelme” – mondta Magyar.
Magyar Péter már januárban írt egy nyílt levelet Robert Ficónak, amelyben arra kérte, hogy vonja vissza a Beneš-dekrétumok kritizálásának büntethetőségéről szóló jogszabály-módosítását. Erre akkor Fico azt válaszolta, hogy a Beneš-dekrétumok eltörölhetetlenek, lévén, hogy azok integráns részei a Szlovák Köztársaság jogrendjének.
„Nem, a kollektív bűnösséget kimondó 81 évvel ezelőtti dekrétumok semelyik uniós tagállamban sem képezhetik a jogrend alapját. Pont. Innen indul majd az első beszélgetésünk Budapesten, a magyarországi kormányváltást követően” – üzent annak idején a szlovák kormányfőnek Magyar.
Kollektív bűnösnek kiáltották ki, kitelepítették és a tulajdonuktól is megfosztották Csehszlovákiában a német és a magyar lakosokat a második világháborúban a megszállók által elkövetett pusztításért. A megtorlást szolgáló, máig érvényben lévő Benes-dekrétumokat a Fico-kormány újból élesítette.