Néhány napra kitárja a Karmelita kapuit Magyar Péter, ha kormányra kerül a Tisza
Idestova hét éve már, hogy a kormány felköltözött a budai Várba.
Magyar Péter ezt azzal indokolta, hogy a Fehér Házként is ismert épület az ÁVH és az MSZMP egykori székházaként funkcionált.
A Kossuth téren lévő Szabad György Irodaházba költözik a Tisza-frakció, nem pedig a Fehér Házként ismert képviselői irodaházba (képünkön) – jelentette be Magyar Péter a Facebookon.
A Tisza elnöke ezt azzal indokolta, hogy a Fehér Ház az ÁVH és az MSZMP egykori székházaként funkcionált. Emlékeztetett arra is, hogy a Tisza-kormány az ügynökaktákat is meg fogja nyitni.
A Szabad György Irodaház a Kossuth téren van, és főleg az Országgyűlés Hivatalának alkalmazottjait szolgálja ki. Lemondása után egy ideig ott volt Novák Katalin volt köztársasági elnök irodája is. Az irodaházat egyébként alagút köti össze a Parlament épületével.
Magyar Péter már korábban is szakított az elmúlt évek hagyományaival, hiszen saját irodája sem a Karmelita kolostorban, hanem a Parlament közelében lesz.
Idestova hét éve már, hogy a kormány felköltözött a budai Várba.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.