Több nő lesz a parlamentben, mint ahány fideszes

Azután, hogy a Fidesz bejelentette, kik veszik fel a nekik járó mandátumokat, biztossá vált, hogy hárommal több nő lesz az új Országgyűlésben, mint ahány fideszes és KDNP-s képviselő. Ilyen korábban akkor fordult elő, amikor a Fidesz még apró párt volt.

Bejelentette a Fidesz, hogy kik kapják meg a párt listás mandátumait. Sok érdekesség van a névsorban, ám van ennek egy elsőre talán nem túl feltűnő, mégis fontos mellékszála: az új parlament tagjai között több nő lesz, mint ahány fideszes.

Sőt, ez a megállapítás akkor is igaz, ha nem teszünk úgy, mintha a KDNP külön párt volna, és egybeszámoljuk őket a Fidesszel. De ha külön is nézzük a számokat: a Tisza Párt soraiban 44 nő fog ülni, a Fidesz-frakcióban 7, a KDNP és a Mi Hazánk 2-2 női képviselőt küld, ez összesen 55. Az új parlamentben a Fidesz 44 helyet kap, a KDNP 8-at, ez együtt 52.

Olyan már kétszer is volt a magyar demokrácia történetében, hogy több nő ült a parlamentben, mint ahány fideszes, de nem azért, mert akkoriban annyira nagy feminizmus lett volna, hanem mert a Fidesz olyan kicsi volt – 1990 és 1994 volt az eddigi két ilyen alkalom. Az eddigi választások után így nézett ki a nők és a fideszesek száma:

További érdekes részlet, hogy annyira sok nő, mint most, még akkor sem volt a parlamentben, amikor nem 199, hanem 386 tagú volt az Országgyűlés. Azokból az időkből az 1994-es volt a rekord, amikor a 386 képviselőnek már a 11 százaléka, 41 politikus nő volt.

Ez így is azt jelenti, hogy soha nem látott nagy arányban lesznek nők a képviselők között. Nagyon sokat elmond a politikai egyenjogúság helyzetéről az, hogy épp a most véget érő, 2022–2026-os időszakban volt eddig a legnagyobb a nők aránya, 14 százalékos.

Persze attól, hogy most a korábbinál több nő fog a parlamentben ülni, még mindig látványosan alulreprezentáltak a valódi társadalmi súlyukhoz képest. A legfrissebb népszámlálás szerint a magyar nemzet 51,89 százaléka nő, ehhez képest a képviselők 27,6 százalékát adják ők, az eddig bejelentett kormánytagoknak a 25 százalékát, és a miniszterelnök is egy férfi lesz, ahogy a magyar történelem során eddig mindig.

Hozzászólások