Fideszes és óellenzéki politikusokat is elvittek a rendőrök a parkfenntartási ügy miatt
Több budapesti kerületben is akciózott az ügyészség, egy évek óta zajló nyomozás eseményei pörögtek fel.
Az egyikükön keresztül a XII. kerület is érintett a korrupciós nyomozásban.
Az MSZP-s és fideszes politikusok mellett két momentumost is előállítottak kedden a Központi Nyomozó Főügyészség több önkormányzatot érintő akciója során – tudta meg a Magyar Hang.
A lap úgy tudja, hogy a két érintettet, M. Károlyt és Sz. Tündét őrizetbe is vették. Egyikük korábban a Momentum Mozgalom pártigazgatója, önkormányzati képviselője volt, utóbbi a Budapesti Közművek igazgatósági tagja is volt.
M. Károly előállításának hírét Kovács Gergely XII. kerületi polgármester is megerősítette.
Ahogy korábban megírtuk, összehangolt akciót hajtott végre több helyszínen – köztük több, például a II. és a XV. kerületi önkormányzatnál is – a Központi Nyomozó Főügyészség egy vesztegetés, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt zajló nyomozás keretében, az úgynevezett parkfenntartási ügyben.
A II. kerületben a polgármestert, Őrsi Gergelyt is őrizetbe vették, csakúgy, mint a volt szocialista országgyűlési képviselőt, Molnár Zsoltot, aki korábban maga is tagja volt az önkormányzat testületének. Utóbbinak a letartóztatását is kezdeményezték.
A 24.hu írt arról, hogy több fideszes politikust is elvittek a rendőrök: a II. kerület korábbi polgármesterét, Láng Zsoltot, a pártszövetség kerületi frakcióvezetőjét, Gór Csabát, valamint Bús Balázs egykori III. kerületi polgármester helyettesét, Puskás Pétert is.
Több budapesti kerületben is akciózott az ügyészség, egy évek óta zajló nyomozás eseményei pörögtek fel.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: MTI / Vasvári Tamás
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.