Lentulai Krisztián, a Mandiner munkatársa hétfőn Facebook-oldalán kért bocsánatot Magyar Péter miniszterelnök édesanyjától, dr. Erőss Mónikától azokért a posztokért, amiket 2025. december 23-án osztott meg. Pár nappal korábban a Fidesz akkori frakcióvezetője, Kocsis Máté szavait osztotta meg, illetve kommentálta azokat.
„Ezek alkalmasak voltak arra, hogy becsületét, bírói reputációját sértsék. Bocsánatkérésem kiterjed a saját hozzáfűzött mondataimra is, melyek valótlanság sugallására voltak alkalmasak” – tette hozzá.
Kocsis Máté tavaly decemberben, a Bors egy felvetése után kérdésnek álcázva azzal vádolta meg Erőss Mónikát, aki az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese volt korábban, hogy köze lehet ahhoz, hogy megtiltották a lap azon propagandakiadványának terjesztését, amiben a Tisza állítólagos adóterveiről írtak. Kocsis Máté később közölte, Magyar Péter édesanyja feljelentette, ezért várhatóan a parlament második ülésén dönthetnek a mentelmi joga kiadása ügyében.
https://hvg.hu/itthon/20260526_orszaggyules-kocsis-mate-mentelmi-jog-parlament
Erőss Mónika nemcsak Kocsist, hanem Deutsch Tamást is feljelentette korábban, mert azt állították, hogy a Tisza Párt érdekében intézkedett a bíróságon.
Nyitókép: Kocsis Máté és Lentulai Krisztián a CPAC Hungary 2026 rendezvényen a MTK Sportparkban 2026. március 21-én – MTI/Máthé Zoltán