Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a szolidaritási hozzájárulás egyes szabályait

A panaszos Budaörsre ez rögtön érvényes, általánosságban pedig ez év végéig kell az Országgyűlésnek rendbe tennie a jogszabályt. Az Alkotmánybíróság egyhangúlag döntött, még az új tagok nélkül, első ízben Czine Ágnes elnökhelyettes vezetésével.

Budaörs város másfél éve tett panaszt amiatt, hogy rendszeresen nettó befizetője a központi költségvetésnek. Nagyságrendileg nyolc év alatt ez azt jelentette, hogy már több mint 5 milliárd forinttal többet fizetett be a központi költségvetésbe, mint amit támogatásként kapott (volna).

Az Alkotmánybíróság megállapította: a korábbi, 2024-es határozattal ellentétesen az Orbán-kormány előterjesztésére a Fidesz-többségű Országgyűlés a költségvetési törvényt kiegészítette azzal, hogy az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényt nem kell alkalmazni a szolidaritási hozzájárulás megállapítására vonatkozó eljárásokban. A pénzügyminiszter mérlegelési joga megszűnt, és a nemzetgazdasági miniszteri rendelet minden önkormányzatra egyedi rendelkezést hozva egyszerűen deklarálja annak összegét.

A szolidaritási hozzájárulás megállapítására és levonására irányuló eljárás nemcsak kikerült az említett törvény hatálya alól, hanem arra semmilyen más, egyedi közigazgatási hatósági döntéshozatalra vonatkozó törvényi szabályozás (pl. az adóigazgatás eljárási szabályai vagy egy esetleges külön törvény) sem alkalmazható. Ezzel és az összegek NGM-rendeletben történő meghatározásával a jogalkotó megszüntette a szolidaritási hozzájárulás megállapítására és levonására irányuló eljárás egyedi ügy és egyedi ügyintézés jellegét, így nemcsak egy konkrét törvény hatálya alól vonta ki a szabályozást, hanem az Alaptörvény XXIV. cikk (1) hatálya alól is, amely a tisztességes hatósági ügyintézéshez való jogról szól.

Ez egyben ellehetetleníti azt is, hogy az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás kötelezettje a fizetési kötelezettsége jogalapját és összegszerűségét jogorvoslati eljárásban vitassa, ideértve a bírói út igénybevételét is. Az Ab ezért megsemmisítette nemcsak a Budaörsre vonatkozó konkrét sort a törvény mellékletében, hanem azt a mondatot is, hogy „felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter, hogy rendeletben tegye közzé a […] önkormányzati szolidaritási hozzájárulás önkormányzatonkénti összegét”.

Az indoklás hozzáfűzi: amennyiben a jogalkotó a jelenlegi vagy ahhoz hasonló szisztéma fenntartása mellett dönt, biztosítani kell, hogy az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás kötelezettje a hozzájárulás összegének megállapítására, illetve nettó finanszírozás keretében történő levonására irányuló eljárásban gyakorolhassa azon jogokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a szolidaritási hozzájárulás jogalapját és összegszerűségét vitathassa.

Ugyanakkor csak a Budaörsre vonatkozó tétel megsemmisítése érvényes azonnal, a törvény és a miniszteri rendelet 2026. december 31-i hatállyal érvénytelen „a költségvetési gazdálkodás kiegyensúlyozottságának tiszteletben tartására vonatkozó, az Alkotmánybíróságra is irányadó kötelezettség teljesítése érdekében”. Ezt vitatta párhuzamos indoklásában a határozattal egyébként egyetértő Horváth Attila alkotmánybíró, aki szerint „miközben az Alkotmánybíróság megállapítja: az indítványozóval szemben alkalmazott eljárás Alaptörvény-ellenes volt, ugyanezen Alaptörvény-ellenes eljárásban, ugyanazon szempontrendszer alapján megállapított fizetési kötelezettség a többi érintett önkormányzat tekintetében változatlanul fennmarad” ez év végéig, és ez nem szerencsés.

Az Ab először ülésezett és döntött az elnökhelyettessé szeptember 1-től megválasztott Czine Ágnes vezetésével, és még 11 fővel, tehát az új tagok nélkül.

https://hvg.hu/itthon/20260915_parlament-szavazas-alkotmanybirosag-uj-tagjai

Nyitókép: Wittinghoff Tamás polgármester. Fotó: HVG / Fazekas István

Hozzászólások