Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben

Tizenkét gyanúsítottja van a Szőlő utcai javítóintézethez kapcsolódó büntetőeljárásnak, de közülük már csak a volt igazgató és élettársa van letartóztatásban – közölte a HVG kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség. Négy másik gyanúsított bűnügyi felügyeletben van, vagyis feltételezhetően otthon lehet, amíg tart a nyomozás.

Az ügyben legrégebben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéssel érintett két gyanúsított továbbra is letartóztatásban van, míg további négy személy bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll

– válaszolta megkeresésünkre az ügyészség a Szőlő utcai büntetőüggyel kapcsolatban.

Legrégebben, 2025 májusában Juhász Péter Pál, az intézmény volt vezetője és élettársa került letartóztatásba a rendőrségi beszámoló alapján. Ebből lehet arra következtetni, hogy – sokszori hosszabbítás után – ők vannak még mindig letartóztatásban.

A rendőrségtől a nyomozást átvevő ügyészség azt is közölte, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő eljárásban összesen 12 személyt hallgattak ki gyanúsítottként.

Az előzetesben lévő igazgató és az intézetben általa rendészeti vezetőhelyettesként alkalmazott élettársán kívül jelenleg további négy személy van, akik „bűnügyi felügyelet hatálya alatt” állnak. Ez a letartóztatásnál jóval enyhébb kényszerintézkedés, annyiban korlátozza a gyanúsított mozgásszabadságát, hogy nem hagyhatja el a kijelölt ingatlant, ami általában a saját otthona.

Utoljára nyár közepén számolt be a HVG arról, hogy bűnügyi felügyeletre enyhítették a Juhász Péter Pál alatt dolgozó rendészeti és biztonsági vezető kényszerintézkedését, miután részletes – és más kollégáira nézve terhelő – tanúvallomást tett. Szintén hazamehetett Juhász helyettese, a későbbi megbízott igazgató, Kovács-Buna Károly, aki a napvilágra került biztonságikamera-felvételeken brutálisan bántalmazott intézetis fiúkat. Az ügyészség válaszából ugyanakkor nem derült ki, hogy ők ketten továbbra is a négy, bűnügyi felügyelet alatt álló dolgozó között vannak.

Juhász Péter Pált és Aiasah néven ismert élettársát eredetileg emberkereskedelemmel, kényszermunkával és hamis okirat felhasználásával gyanúsították meg, amiért kihasználtak a gyermekvédelmi rendszerből érkező, kiszolgáltatott fiatalokat. A gyanúsítás köre folyamatosan bővült, már az intézethez kapcsolódóan elkövetett gazdasági bűncselekményekkel, így hűtlen kezeléssel, valamint kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmény, többek között szexuális bűntettek megalapozott gyanújával is szembe kell nézniük. Közben a gyanúsítottak száma is egyre növekedett, erről itt olvashat tovább, itt pedig megnézheti riportunkat a bontásra váró, így hamarosan eltűnő Szőlő utcai létesítményből:

https://www.youtube.com/watch?v=RRLlB6xDa30

Hozzászólások