Mozart nővére, Maria Anna, becenevén Nannerl, rendkívül tehetséges zenész volt. De nő volt, és ebben a korban a nők sorsa az volt, hogy gyerekeket szüljenek.

Nannerl öt évvel volt idősebb öccsénél, akinek kiskorában példaképül szolgált. A hároméves Wolfgang a válla fölött figyelte a zeneórái alatt, mit csinál, később pedig igyekezett nővére kottájából gyakorolni. A zenén kívül is szoros volt a kapcsolatuk, még egy titkos nyelvet és egy képzeletbeli királyságot is kitaláltak együtt.

Amikor Mozart nyolcéves korában megírta első szimfóniáját, valójában Nannerl vetette azt papírra, lejegyezve az öccse által diktált hangjegyeket. Több volt-e vajon egy gyorsírónál? Övé volt-e esetleg az a szimfónia? Senki sem tudja. Azt azonban tudjuk, hogy Nannerl zenei pályafutásának vége szakadt, amikor férjhez ment, és gyermekei születtek.

Ma Wolfgang zenéjére az emberi teljesítmény csúcspontjaként hivatkoznak. És Nannerl? Róla elneveztek egy osztrák sárgabaracklikőrt.

A történelem miért van híján a női zseniknek?

Az ok egyszerű: egészen a közelmúltig a világ nagyobb részén nem engedték, hogy azok legyenek. Ha van valami, ami kiemeli a környezet fontosságát a kreatív géniusszá válás folyamatában, akkor az a panteonban található nők kirívóan csekély száma. Történelmileg a nők meg voltak fosztva mindazoktól az erőforrásoktól, amelyek szükségesek a kiemelkedő kreatív teljesítményhez: a mentoroktól, a (külső és belső) jutalomtól, a pártfogóktól és a közönséghez való hozzáféréstől.

Húszas éveikben – abban a korban, amikor a legtöbb géniusz az első figyelemre méltó műveivel jelentkezik – a nőknek a gyermeknevelés és a háztartásvezetés terheit kellett cipelniük. Nemigen engedhették meg maguknak, hogy bezárkózzanak egy parafával burkolt lakásba, mint Proust, vagy hogy csak azoknak nyissanak ajtót, akik ételt hoznak nekik, mint Voltaire.

A rómaiaknak volt egy mondásuk: libri aut liberi, azaz „könyvek vagy gyerekek”. A történelem legnagyobb részében a nőknek nem engedték, hogy ezt eldöntsék.

Voltak persze kivételek, akik közül talán Marie Curie volt a leginkább figyelemreméltó, de a Nobel-díjat kétszer is elnyert tudós sajnos inkább csak szabályt erősítő kivételnek tekinthető.

Ha a nőknek esélyt adtak, akkor az csak a rendkívüli körülmények miatt következhetett be. Rosalyn Yalow orvosi fizikus és a Nobel-díj nyertese emlékeztet arra, hogy amikor 1941-ben – azután, hogy az Egyesült Államok belépett a második világháborúba – felvették az Illinois-i Egyetem doktori programjába, mindössze a második nő volt, akinek engedélyezték a felvételt.

„Háborúba kellett lépniük ahhoz, hogy én doktori iskolába járhassak” – mesélte, csak félig tréfásan.

A fenti cikk egy szerkesztett részlet Eric Weiner A zsenialitás földrajza című könyvéből.

Miért növekszik robbanásszerűen a kreativitás egyes helyeken? Miért képesek a géniuszok olyan jól boldogulni a káosz közepette is? Könyvében Eric Weiner azokat a helyeket mutatja be bölcs humorral, ahol a korabeli férfiak és nők virágzó civilizációt teremtettek. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.