Az utóbbi néhány évtized számtalan óriási horderejű változást hozott. Megúsztunk egy atomháborút, leomlott a berlini fal, az internet pedig gyökeresen megváltoztatta a mindennapjainkat. De nem minden változás volt ilyen látványos.

Életútunk a XX. század második felére szétzilálódott. A fiatalkor hamarabb kezdődik és tovább tart, a tanulás és a munka sokszor összeér, nem egy életre választunk párt magunknak, és később válunk függetlenné a szüleinktől. Ma már nincs egyetlen konkrét belépési pont, amelyen átlépve egyszer csak a felnőttek világában találjuk magunkat.

A felnőtté válás mérföldkövei napjainkban nem feltétlenül mindenkinél esnek egybe. Éppen ezért lehetetlen „ezeket a mai fiatalokat”, vagyis az Y (1982–1995 között születettek) és a Z generáció (1995–2007) tagjait egy kalap alá venni. Hiába tartoznak egy-egy nemzedékhez, nemcsak más-más mérföldköveknél járnak, hanem más tempóban is haladnak. Ez pedig befolyásolja a motivációikat, a prioritásaikat és a gondolkodásmódjukat is.

Mérföldkövek 18 felett

Egy fiatal felnőtt nem feltétlenül önálló fiatal felnőtt, ezért is nevezzük a 19–35 éves kor közötti szakaszt elhúzódó kamaszkornak. Ebben az életszakaszban – bár sok szempontból már felnőttként éljük az életünket – nem vagyunk minden szempontból önállóak. Hiába válunk 18 évesen jogilag nagykorúakká, a felnőttségnek fontos szociológiai, pszichológiai, sőt biológiai mérföldkövei vannak. A felnőtté válás nem egyik napról a másikra történik, hanem olyan folyamat, amely egyeseknél korábban, másoknál később következik be.

Szociológiai szempontból négy fontos mérföldkövet érdemes megkülönböztetni: az intézményesített tanulmányok befejezését, az elköltözést a szülőktől (saját háztartás vezetése), a fix munkahelyet, valamint az anyagi függetlenséget a szülőktől (önfenntartás és egyéni döntések a pénzköltéssel kapcsolatban). Ha valaki ezeket elérte, szociológiai szempontból már nevezhetjük önálló felnőttnek.

Már nem csak a jó pap tanul holtig

A mai fiatalok jelentős része számára a tanulmányok nem érnek véget az érettségivel vagy a szakvizsgával, világszerte egyre több Y és Z generációs koptatja az egyetemek és főiskolák padjait. Magyarországon a rendszerváltás óta szakmai oklevelet négyszer annyian szereztek, és háromszor annyian érettségiznek, mint a szocialista érában, a diplomások száma pedig csaknem a hatszorosára emelkedett.

Ráadásul a tanulás a korábbiakhoz képest teljesen más szerepet tölt be az életpályáján belül – manapság már nem kizárólag a jó pap tanul holtig. A mai 15 éveseknek az előrejelzések szerint aktív éveik során 17 munkahelyük lesz, öt különféle iparágban. Ez a trend arra kényszerít sok diákot, hogy ne feltétlenül azért akarjon diplomát szerezni, mert érdekli az adott tudományterület, hanem mert szimplán időt (és papírt) nyer vele, amitől jobb jövőbeli kilátásokat remél.

Nem csak a lusták maradnak a szüleiknél

A lakáskörülmények és az ingatlanpiaci lehetőségek nagyban befolyásolják azt, hogy a fiatalok mikor kezdenek távolodni a szülői háztól. Az, hogy egy fiatal otthon lakik, nem feltétlenül jelez lustaságot vagy motiválatlanságot, csupán aktuális anyagi helyzetet és ingatlanpiaci állapotot.

A fiatalok általában négy okból maradnak a mamahotelben. Először is vannak a kényelmesek, másodszor a felbomlott kapcsolat után hazatérők, akik maguk is szülők, harmadsorban pedig a háromgenerációs családokban élők. Negyedikként az utóbbi évtizedben megjelent a kényszerhelyzetből otthon maradók csoportja, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak az önálló életet. Ez azonban inkább kényszermegoldás, mint Pán Péter-szindróma.

Főállás és anyagi függetlenség

A felnőttség következő fontos jele, amikor az ember először főállású munkavállaló lesz. Ez már merőben más létforma a tanulással töltött időszakhoz képest: munkaidőnk van, kollégáink, feladataink és felelősségünk, és csak akkor kapunk hó végén fizetést, ha ezek között sikerrel lavírozunk. Ráadásul mindez rengeteg tanulással is jár, hiszen ritka az a munkahely, ahol a meglévő tudásunkkal azonnal hadra foghatók vagyunk.

A negyedik mérföldkő elérése esetén már anyagilag is sikerül függetlenedni a szülői fészektől. Sokszor hiába szeretne egy fiatal anyagilag leválni a szüleiről, a magas tandíjak, a diákléttel járó költségek és az egyre emelkedő albérleti díjak mellett ritkán teheti meg. A pénzzel gazdálkodás ráadásul olyan tanulási folyamat, amelynek során rájövünk, melyek a megkerülhetetlen költségek, és melyek sorolhatók a luxus kategóriába – vagyis amelyek nélkül meg lehet élni.

Felnőttek testben és lélekben

A felnőtté válás nemcsak látható külsőségekben zajlik, hanem a lelkünkben is meg kell dolgoznunk érte. Pszichológiailag az nevezhető felnőttnek, akinek stabil a személyisége (vagyis ismeri a saját képességeit: mit szeret, mit nem, és ezek alapján irányítja az életét), az őt érintő ügyekben önállóan hoz döntéseket (kivel van, hova utazik, mire költi a pénzét), és képes felelősséget vállalni önmagáért, másokért és a döntéseiért.

A pszichológiai és a szociológiai mérföldkövek elérése mellett azonban még egy fontos tényezővel számolnunk kell, méghozzá a biológiai mérföldkővel. A legújabb kutatások felvetették, hogy a 12-14 éves kor körül kezdődő serdülőkor életszakaszának felső határát a modern világban 18 helyett egészen 24-25 éves korig kellene kitolni. Az agy érése ugyanis 20 éves kor felett is folytatódik.

Serdülőkorban lényegében rendszerfrissítés zajlik az agyunkban: átalakul a szerkezete, és elkezd fejlődni a racionális döntésekért felelős központ. A homloklebenyben található prefrontális kéreg az agy legkésőbb kifejlődő része. Ennek segítségével szabályozzuk az indulatainkat, döntünk morális kérdésekben, illetve mérlegeljük tetteink vagy döntéseink hosszú távú következményeit. Agyunknak ez a része segít bennünket mások megértésében, az önmagunkra reflektálásban, és abban, hogy ne vállaljunk túl nagy kockázatot.

Kategorizálás mérföldkövek alapján

Tehát akkor lesz valaki önálló fiatal felnőtt, amennyiben ezek a szociológiai, pszichológiai és biológiai faktorok teljesülnek. Ez pedig napjainkban akár több mint másfél évtizedes időtartam során következik be. Arról nem is beszélve, hogy nem csak előre lehet haladni. A mérföldkövektől hosszabb-rövidebb időre vissza lehet fordulni: például, ha valaki elveszíti az állását, vagy véget ér a párkapcsolata, és kénytelen hazaköltözni a szüleihez.

Ennek megfelelően hiába próbáljuk leírni az Y generációt azzal, hogy az 1982 és 1995 között születettek csoportja. Tagjai jó eséllyel teljesen más mérföldköveknél járnak ugyanis, sőt talán olyan is van köztük, aki már középkorú. Mint ahogy a legidősebb Z-k közül is elérhettek már néhányan egy vagy több mérföldkövet, míg a többség még a kamaszkor útvesztőjében bolyong. A fiatal nemzedékek tehát nem egységek, hanem hatalmas mozgástér van korosztályon belül is.

Ezért aztán ha meg akarjuk érteni, sőt motiválni szeretnénk az Y-os és Z-s munkatársakat, akkor nem annyira generációkban, mint inkább a felnőttség mérföldköveiben érdemes gondolkodni. Hiszen attól függően, ki hol jár, teljesen más élethelyzetekbe kerül, mások lesznek a preferenciái, és más szempontok szerint hoz döntéseket.

Nemes Orsolya cikke eredetileg a HVG Extra Business 2019/2-es számában jelent meg.

Miért érdemes a generációkat nem a múlt, hanem a jövő alapján definiálni? Mit tehetnek az egyes nemzedékek, hogy fenntartható világban éljünk? Nemes Orsolya generációkutató szerint a modern, innovatív, kreatív oktatási modellek segítségével leszünk képesek arra, hogy rugalmasan, adaptív módon reagáljunk a bizonytalanságokkal teli jövőre. A szerző Generációs mítoszok című könyvét itt rendelheti meg kedvezménnyel.