Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A cégek csak elektronikusan nyújthatják be beszámolóikat a cégbíróságnak májustól. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szerint ez jelentős egyszerűsítés, s a felhasználók az eddiginél gyorsabban, ingyen juthatnak majd hozzá az adatokhoz.
A cégek eddig választhattak, hogy papíralapon vagy elektronikusan nyújtják be beszámolóikat, május 1-jétől azonban már csak elektronikusan, az adóbevallásokhoz hasonlóan, az ügyfélkapun keresztül lehet beküldeni a cégbíróságnak a számviteli törvény szerinti beszámolókat.
Gadó Gábor, az IRM szakállamtitkára elmondta: a cégek 90 százaléka az előbbi mellett döntött, abban bízva, hogy így hónapok alatt derül ki a késedelem. Az elektronikus benyújtás révén azonban hamarabb kiderül majd az adóhatóság és a cégbíróság számára, ha valaki nem tett eleget kötelezettségének, aminek fegyelmező hatása lesz.
A papíralapú információkat eddig egyenként vitték fel a rendszerbe. Ezután az adatok időveszteség nélkül felkerülnek majd a cégszolgálat erre a célra létrehozott honlapjára, ahol bárki számára ingyenesen hozzáférhetőek lesznek - hangsúlyozta Gadó Gábor. Az továbbra is a vezető tisztségviselők felelőssége, hogy a cég valós adatokat közöljön - tette hozzá.
Az államtitkár úgy vélekedett, hogy a visszaélési lehetőségek szűkebbek lesznek, ha a kormányzati portálon kell regisztrálni, ahhoz képest, mintha postán adna fel valaki egy beszámolót. A beszámolóhoz ugyanis elektronikus űrlapot kell mellékelni, amelyen rajta van az adószám és cégjegyzékszám, ami alapján a benyújtó azonosítható. Az államtitkár szerint ez olyan, mintha személyi igazolványt tennének minden cég beszámolója mellé.
Az elektronikus űrlap, amelyet az adóhatóságnak is el kell küldeni, meggyorsítja a kontrollt is. Az államtitkár elmondta: az APEH a jövő évtől vállalta, hogy az ellenőrző, szűrő szerepet is ellátja. Egy program végigfuttatásával megállapítható lesz majd, hogy a beszámolókat az erre kötelezettek beküldték-e. A beszámolók részét képező nyereségfelosztási javaslat összevethető lesz az adóbevallásokkal.
Gadó Gábor szerint nem kell attól tartani, hogy a kormányzati portál nem bírja majd a terhelést a beszámolók és adóbevallások egyidejű, tömeges benyújtása miatt. A számviteli beszámolók egy hónapra elosztva érkeznek be, s az évi 400-450 ezer beszámolóból 100 ezret már beküldtek papíron - mondta.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.