Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A mikro-, kis- és közepes vállalkozások mindössze egyharmada (32,8 százalék) folytat tudatos marketingtevékenységet, éves szinten átlagosan a forgalmuk 4 százalékát fordítva rá. Az eredmények elemzéséből világosan kitűnik, hogy azok a mikrovállalkozások és kkv-k, amelyek marketingeznek, nagyobb éves forgalomra számíthatnak, mint azok, amelyek nem.
A forgalom 4 százalékát jelentő marketingköltség lényegesen elmarad a szakirodalmak és szakemberek által javasolt 5-10 százalékos szinttől. Ezt az értéket mindössze a vizsgált mikro-, kis- és közepes cégek 19 százaléka fordítja a marketingre. Ugyancsak 19 százalék azoknak a cégeknek az aránya, amelyek egyáltalán nem költenek marketingre - derül ki a Szonda Ipsos és Marketing Commando közös felméréséből.
A mikrovállalkozások és a kkv-k legkedveltebb reklámeszközei az internet, amit a válaszadók fele (54 százalék), a nyomtatott média, amit egyharmaduk (35százalék), és a szórólap, amit 26 százalékuk használ. Érdekes összefüggést mutat a reklámeszközök számának alkalmazása a marketingaktivitás tekintetében. A marketingtudatos cégek döntően négy, vagy annál több reklámeszközt alkalmaznak, szemben azokkal a cégekkel, amelyek nem marketingeznek, utóbbiak átlagosan egy-két reklámeszközt használnak.
Wolf Gábor kkv marketingszakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója szerint „ha lassan is, de szemmel láthatóan növekszik a marketingtevékenységet folytató cégek száma. A cég által 2002-ben 1000 fő körében végzett felmérés szerint mindössze a mikrovállalkozások és a kkv-k 18,7 százaléka marketingezett. Ennek tükrében a most mért 32,8 százalék pozitív változás, mégis aggasztó, milyen sokan nem népszerűsítik a termékeiket, szolgáltatásaikat, pedig az alapvető marketingfogásokat nagyon könnyű elsajátítani és használni.
A mikrovállalkozások és a kkv-k által használt reklámeszközök 10-es toplistája
1.
Internet
2.
Nyomtatott sajtó
3.
Szórólap
4.
Direct mail
5.
Akciók
6.
Hírlevél
7.
Ajánlások gyűjtése
8.
Kültéri plakát
9.
Hűség program
10.
Rádió reklám
Markáns az eltérés a marketingmix elemei között is. A tudatos marketinget nem folytató cégek a legnépszerűbb reklámeszközökön felül, mint az internet, a nyomatatott sajtó és a szórólap, jellemzően nem alkalmaznak más reklámeszközöket.
A marketingtevékenység irányítása vagy végzése döntően (82,5 százalék) a cégvezető feladatkörébe tartozik. Wolf Gábor ezt egyértelmű pozitívumként értékeli. „A marketing a cégvezető dolga. Ezzel a cégvezető kezében van a vevőszerzés kulcsa, ami manapság azért nagyon fontos, mert a know-how-t könnyen elviheti egy kilépő alkalmazott, azonban ha a vevőszerzést is elviszik, az katasztrofális következményekkel járhat a cégre nézve.” A mikro-, kis- és közepes cégek mindössze 7 százaléka alkalmaz külön marketingmenedzsert a marketing feladatokra, 57 százaléknál egy fő foglalkozik marketinggel, de nagyrészük nem főállásban.
A mikrovállalkozások és a kkv-k marketingeseinek harmada (33 százalék) gyakorlati tapasztalatokra, negyede (25 százalék) önképzésre hagyatkozik, 22 százalékuk pedig mindenféle tapasztalat és képzettség nélkül végzi a cég marketing feladatait. A vizsgált cégek kétharmada (65 százalék) semmilyen módon nem képzi a marketingesét.
A marketinges munkatársaikat képző cégek között egyformán népszerűek a tréningek és konferenciák (16%), szakmai folyóiratok (15%), hírlevelek (14%) és szakkönyvek (12%) útján történő továbbképzés. Azonban a mikrovállalkozások és a kkv-k alig 7%-a veszi igénybe külső marketing tanácsadó segítségét.
A kutatásban részt vevő mikro-, kis- és közepes cégek vezetői döntően úgy nyilatkoztak, hogy pénzre lenne szükségük a hiányzó marketingfeladatok megoldásához. Ez arra enged következtetni, hogy makacsul tartja magát a tévhit, miszerint a marketing költséges. Wolf Gábor szerint ennek egyik oka a túl elméleties hazai marketingképzés, ami túlnyomóan a kotleri marketinget tanítja, mely a szerző bevallása szerint is elsősorban a nagyvállalatoknak szól, míg a mikrovállalkozásoknak és a kkv-knek ennél egyszerűbb, gyakorlatias marketingeszközökre van szükségük.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.