Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A várakozásokat meghaladó harmadik negyedéves profitról, de a konszenzusnál alacsonyabb árbevételről számolt be kedden...
A várakozásokat meghaladó harmadik negyedéves profitról, de a konszenzusnál alacsonyabb árbevételről számolt be kedden a világ legnagyobb egészségügyi termékeket gyártó vállalata, az amerikai Johnson & Johnson. A társaság gyorsjelentése szerint az adózott eredmény 1,1 százalékkal 3,35 milliárd dollárra nőtt (egy részvényenként 1,2 dollárt jelent), felülmúlva a Bloomberg által megkérdezett elemzők prognózisát, a forgalom azonban 5,3 százalékkal 15,1 milliárd dollárra csökkent, aminél az elemzők 100 millióval többet vártak.
Az előre jelzettnél magasabb nyereség elsősorban a sikeres költségcsökkentő programnak köszönhető, amit még áprilisban jelentett be a vállalat. Ennek keretében 900 munkahelyet számoltak fel, azzal indokolva a lépést, hogy a generikus verseny miatt több fontos termék bevételei is visszaeshetnek.
Az eredmények hiába haladták meg a várakozásokat, a piac nem fogadta lelkesen a számokat. A nyitás előtti kereskedésben a Johnson & Johnson papírjai 2,4 százalékkal értékelődtek le a New York-i börzén.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.