A BP 4,67 milliárd dolláros harmadik negyedéves profitról adott számot gyorsjelentésében, ami 47 százalékos visszaesésnek felel meg a 2008 azonos időszakában mért nyereséghez képest. A meredek zuhanás nem érte váratlanul a piacot, elemzők még ennél is nagyobb visszaesésre számítottak. A Bloomberg által készített konszenzusban 3,25 milliárdos profit szerepelt.
A második legnagyobb európai olajtársaság emellett bejelentette, hogy az előzetesen tervezettnél egymilliárd dollárral nagyobb költségcsökkentést hajt végre 2009-ben.
A részvény árfolyama a londoni kereskedésben fölfelé indult, a vártnál jobb negyedéves eredmény hírére az árfolyam közel 5 százalékkal ugrott meg. Elemzők hangsúlyozzák, hogy az olajipar első komoly gyorsjelentése megadhatja az alaphangot a szektor megítélésének.
Ecoline
Meglepte az elemzőket az első olajipari fecske: szép számok a BP-nél
A BP 4,67 milliárd dolláros harmadik negyedéves profitról adott számot gyorsjelentésében, ami 47 százalékos...
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.