Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Zsigárdon az SWP Kft építene 80 millió euróért (nagyjából 22 milliárd forintért) turbinákat, az építkezés 2010-ben...
Zsigárdon az SWP Kft építene 80 millió euróért (nagyjából 22 milliárd forintért) turbinákat, az építkezés 2010-ben kezdődne – írja a helyi Új Szó a SITA hírügynökségre hivatkozva. Baranyay Alajos, Zsigárd polgármestere elmondta, az építési terület telekviszonyait már csaknem teljes mértékben rendezték. A szintén helyi bumm.sk értesülései szerint beruházó négyzetméterenként 5 euróért veszi meg a földeket, ami óriási nyereség a tulajdonosoknak, hiszen eddig négzetméterenként 10-13 centért árulták a területet. A település az így befolyó összegből a helyi futballpálya tribünjét szeretné befejezni.
A település határában 15 turbina üzemelne, a közeli Királyrév mellett pedig további hat. A turbinák egyenkénti teljesítménye 2-3 megawatt lenne.
Ezzel párhuzamosan egy másik beruházásról is tárgyalnak. Mocsonok mellett a bécsi CE Energy Holding leányvállalata a CE Energy hozna létre szélparkot. Itt 20 turbina fejlesztené az áramot, a projekt értékéről azonban még nem érkeztek hírek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.