„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A közlemény szerint Magyar Telekom jelenleg 97,2 százalékos tulajdonnal rendelkezik az EPT Nyrt-ben.
A közlemény szerint Magyar Telekom jelenleg 97,2 százalékos tulajdonnal rendelkezik az EPT Nyrt-ben. Az ajánlati ár a névérték, azaz részvényenként 16 300 forint, ami a 2,8 százalékos tulajdoni hányadra vetítve 21,7 millió forintos vételárat jelent. Az EPT Nyrt. contact center szolgáltatást és ingatlanvagyon gazdálkodást végez nagyrészt a Magyar Telekom csoport számára, s a vállalat értékesítésből származó árbevétele 2009 első kilenc hónapjában 642,5 millió forint volt.
A Magyar Telekom közlése szerint a tranzakció célja a vállalatcsoport hatékonyságának és versenyképességének további javítása. Az ajánlatot el nem fogadó EPT részvényesek esetében a távközlési csoport vételi jogának gyakorlása útján kívánja részesedését 100 százalékra növelni.
A vételi ajánlatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének még jóvá kell hagynia.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.