„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A kis- és középvállalatok felvásárlására szakosodott vállalat tavaly zárta le az 50.
A kis- és középvállalatok felvásárlására szakosodott vállalat tavaly zárta le az 50. kiszállását, az ügyletek átlagos belső megtérülési rátája 55,3 százalék, bruttó hozama 3,6-szoros volt – derül ki a cég közleményéből.
A 2009-es évben a Riverside Capital Appreciation Fund V befektetési alapjába 1,17 milliárd dollár tőkét gyűjtöttek, amely jóval meghaladja a célul kitűzött 900 millió dollárt. A cég 15 akvízíciót bonyolított le az év során, 200 millió dollárt fektetett be, s ugyanezen időben 4 vállalatot értékesítettek, ami 305 millió dollár tiszta nyereséget hozott.
A Riverside olyan kis- és középvállalatok felvásárlására specializálódott, melyek cégértéke nem haladja meg a 150 millió dollárt, s melyeket a menedzsmenttel együttműködve felvásárlásokkal és értéknöveléssel tovább erősít. A cég 1988-as alapítása óta 223 ügyletbe fektetett be, összesen 5 milliárd dollár értékben. Jelenlegi portfóliójába Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában 70 társaság tartozik. A Riverside befektetéseinek éves forgalma 3,3 milliárd dollár, összesített EBITDA-ja 506 millió dollár, alkalmazottainak száma 2009 júniusában meghaladta a 13000 főt.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.