„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A várakozásokat meghaladó negyedik negyedéves eredményekről számolt be a Xerox.
A várakozásokat meghaladó negyedik negyedéves eredményekről számolt be a Xerox. A világ legnagyobb nyomtató gyártója a szeptember és december közötti időszakra – az egyszeri tételek nélkül – részvényenként 25 centes nyereséget mutatott ki, míg az elemzők 22 centre számítottak. Az árbevétel 3 százalékkal 4,22 milliárd dollárra esett.
A vártnál magasabb eredmény a sikeres költségcsökkentő programnak volt köszönhető. A vállalat a válság hatására háromezer munkahelyet szüntettet meg, s további költségcsökkentő lépésekkel 300 millió dollárt spórolt. Változott a cég bevételstruktúrája is, a nyomtatóértékesítés a teljes forgalom átlagánál jelentősebb mértékben esett, a szolgáltatásokból származó bevétel azonban emelkedett.
A cég papírjai 2009-ben összesen 6 százalékkal értékelődtek fel, tegnap azonban 13 centtel 8,89 dollárra esett a nyomtatógyártó részvényeinek jegyzése a New York-i kereskedésben. A befektetők ma lelkesen reagáltak az utolsó negyedéves számokra: a nyitás előtti kereskedésben 3 százalékkal erősödtek a Xerox papírjai.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.