„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az üzleti szolgáltatásokból származó bevétel a tavaly október-decemberi időszakban az egy évvel korábbihoz képet 2,8...
Az üzleti szolgáltatásokból származó bevétel a tavaly október-decemberi időszakban az egy évvel korábbihoz képet 2,8 százalékkal, 4,58 milliárd dollárra esett – ez volt az a tétel, amelyet a piac kevesellt, és amely miatt a részvényárfolyam több mint 2 százalékkal, három hónapja nem látott mértékben esett csütörtökön.
A teljes negyedéves bevétel az előző évhez képest 0,8 százalékkal, 27,2 milliárd dollárra nőtt. Az adózott eredmény 4,81 milliárd dollár – részvényenként 3,59 dollár – volt a negyedik negyedévben, ez az egy évvel korábbi 4,43 dolláros EPS-től elmarad ugyan, de meghaladja a Bloomberg 3,47 dolláros konszenzusát.
Az idén az IBM legalább 11 dolláros részvényenkénti adózott eredményt vár – áll a csütörtökön közzétett gyorsjelentésben. A társaság 2007 májusában tűzte ki a célt, hogy az EPS 2010-re eléri 10-11 dollárt.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.