„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A vállalat képviselői szerint már egy ideje aktuális volt a lépés, most azonban már nem lehetett tovább halógatni.
A vállalat képviselői szerint már egy ideje aktuális volt a lépés, most azonban már nem lehetett tovább halógatni. A szlovákiai leánycéget felszámolják, az eljárás március másodikán meg is kezdődött. A Budmil hivatalosan 2006 áprilisa óta volt jelen az országban, de nem sikerült az előzetes elképzeléseknek megfelelő forgalmat elérnie.
Bár a gyártó távozik, a Budmil-termékek továbbra is maradhatnak a szlovák piacon, csak éppen kisvállalkozók és beszállítók által, nem pedig az anyacégen keresztül jutnak el északi szomszédunkhoz.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.