„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A vállalat profitja ugyan 26 százalékkal 193,1 millió frankra (182 millió dollárra) esett, így is meghaladta a...
A vállalat profitja ugyan 26 százalékkal 193,1 millió frankra (182 millió dollárra) esett, így is meghaladta a várakozásokat. A társaság közleményében jelezte: az árbevétel az előző esztendőben 1,9 százalékkal elmaradt a 2008-astól, aminek oka, hogy a csokoládépiac 10 éve első ízben zsugorodott. A cégnél ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy az egyszeri tételek és a devizahatás kiszűrése utáni úgynevezett organikus növekedés 2,3 százalékos volt.
A társaság vezetése egyelőre óvatos a 2010-es előrejelzésekkel is. A nyersanyagok árának ingadozása már tavaly is okozott gondot, s a 2009-ben 34 százalékkal dráguló kakaó az idén is felboríthatja a prognózisokat. Ami bizonyos, hogy a svájci édességgyártó Ázsiában terjeszkedne 2010-ben, s az év második felétől komoly növekedést várnak a legnépesebb kontinensen.
A piacnak tetszettek a Lindt & Sprüngli száami. A cég papírjai a zürichi kereskedésben 4,4 százalékkal erősödtek.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.