Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
"2007-ben és 2008-ban 491 millió euró, illetve 488 millió euró kockázati tőkebefektetés történt magyar cégekbe, míg...
"2007-ben és 2008-ban 491 millió euró, illetve 488 millió euró kockázati tőkebefektetés történt magyar cégekbe, míg 2009-ben kevés számú és csökkenő értékű tranzakció valósulhatott meg. Azt valószínűsítjük, hogy a tavalyi gyenge év után, 2010-ben ismét fellendülés jön ezen a területen. A térségbeli befektetésekre jelentős tőkét összegyűjtő régiós kockázatitőke-alapok szerepe várhatóan felértékelődik majd a banki finanszírozás visszaszorulása okán. Megfigyelhető, hogy az egyes szektorokban kialakuló nyomott árazások miatt, a szakmai befektetők érdeklődése újra növekszik a régió iránt” - mondja Rajné Adamecz Ildikó, a BDO Magyarország partnere. A szakember hozzáteszi: „Magyarországon a Jeremie program nyertes alapjai várhatóan aktivizálják magukat az idén, így akár 30 kisebb tranzakcióra is sor kerülhet itthon. Jellemző lehet továbbá a tőzsdei társaságok stratégiai szövetsége, illetve stratégiai kisebbségi tulajdonrészek vásárlása hazai tőzsdei cégekben.”
„Ahhoz, hogy Magyarország profitálni tudjon az újra fellendülő tőkebefektetésekből, a kedvező gazdasági környezet mellett, ígéretes befektetési célpontokat, vonzó projekteket kell felmutatnia az országnak. Ilyenek például az innovációhoz, a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó projektek, az IT/szoftverfejlesztés és a biotechnológia iparágakban működő vállalatok projektjei, a jövőben ezek kerülhetnek előtérbe” - fejti BDO Magyarország könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég partnere, Rajné Adamecz Ildikó.
„Mindössze 298 egyesült királyságbeli technológiai cég hajtott végre akvizíciót 2009-ben, ami 36 százalékos csökkenést jelent 2008-hoz képest. A gazdaság talpra állásával élénkülés várható 2010-ben a fúziós és akvizíciós piacon, amelyben a technológiai vállalatok jelentős szerepet játszanak majd”. A társaság szakembereinek várakozásai szerint a második vonalbeli cégek a megerősödés reményében felvásárolják majd olcsó versenytársaikat, hogy így ágazatvezető vállalatokká váljanak. Az iparág óriásai a gyengélkedő cégekben látnak lehetőséget új területek meghódítására.
„Sok szoftvercéget magas nyereséghányada tesz vonzó célponttá. Ezen az ágazaton belül különösen élénk akvizíciós tevékenységre számítunk az idén a játékszoftver fejlesztők szegmensében. Mivel a nagy játékgyártó csoportok részvényára mélyponton van, a vezető médiacégek most olcsón juthatnak hozzá a piac jól csengő márkaneveihez” - mondja a BDO International londoni irodájának szakembere. Hozzáteszi: „Az élénk M&A tevékenység másik fő forrása lehet a média és a technológia konvergenciája. Az online hirdetésekre költött összeg az előrejelzések szerint 12 százalékkal, 60 milliárd dollárra emelkedik az idén.”
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.