szerző:
ecoline.hu

A Coface Hungary legfrissebb felmérése szerint a megkérdezett több száz magyarországi (exporttevékenységet is...

A Coface Hungary legfrissebb felmérése szerint a megkérdezett több száz magyarországi (exporttevékenységet is folytató) cég közel 40 százalékának 10 százalék feletti mértékben csökkent 2009-ben az export árbevétele. A megkérdezett cégvezetők további 10 százaléka szerint 5-10 százalékkal csökkent az exportbevételük – vagyis a cégek közel fele 5 százalék feletti visszaesésről számolt be.

„Mindez azt mutatja, hogy nagyon jól érezhető volt az exportcégek számára, hogy a válság kapcsán a külföldi felvevőpiacok is sokkal kevesebbet vásároltak” – mondta Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója.

Nő az export

A cégek 21 százaléka úgy nyilatkozott, hogy 2010-ben már érzi az exportpiac fellendülését. Bagyura András, a Coface kereskedelmi vezetője szerint a makroszámok megerősítik ezt az érzékelést. A magyar makrogazdasági adatokból kiderül, hogy az újra beinduló GDP-növekedés az exportnövekedésnek köszönhető. A belső fogyasztás Magyarországon várhatóan továbbra is stagnálni fog, de Európában és a világ több országában, úgy tűnik, beindult egy erőteljesebb gazdasági növekedés, aminek az ellátására a magyar export is termelhet pluszt.

Az exportpiac „mozgolódása” ellenére a megkérdezett vállalatvezetők 36 százaléka csak 2011-re várja az exportpiac fellendülését, míg 14 százalékuk ennél optimistább: 2010 második felét jelölte meg.

Dercze szerint az, hogy a megkérdezettek nagy aránya a nemzetközi cégeket (14 százalék) és a multinacionális vállalatokat (17 százalék) jelölte meg az exporttevékenysége célcsoportjaként, jól mutatja, hogy a magyar export főként beszállítói exportot jelent. A belföldi fogyasztás évek óta stagnál Magyarországon, de a multi leány- és anyavállalatok között egy erőteljes exporttevékenység folyt, ami jelentősen visszaesett a válságban.

A KKV szektor hiányzik a magyar vállalati sturktúrából

Az, hogy a cégeknek mindössze 16 százaléka exportál csak kkv-knak, Dercze szerint a magyar vállalati struktúra felépítéséből következik. „A magyar vállalati struktúrában a multi leányvállalatok és a kisvállalati szegmens között, mely utóbbiakat ugyan kkv-knak hívunk, de valójában mikrocégekről beszélünk, gyakorlatilag alig-alig létezik komoly középvállalat. Innentől kezdve nem azért csekély a vevőoldal a középvállalati szegmensben, mert nem találják meg az exportőrök, hanem mert azok, akik exportálhatnának számukra, a kkv szektor, hiányzik a magyar vállalati struktúrából.”

A mikrovállalkozások alig-alig exportálnak, egyrészről alapvetően egy hozzájuk fizikailag közel eső piac kiszolgálására jönnek létre, másrészről ahhoz, hogy exporttevékenységet folytathassanak, olyan know how-ra lenne szükségük, amelyet cégméretükből kifolyólag nem tudnak megfizetni.

A versenyképesség legnagyobb korlátjának az exportőrök 15 százaléka a forráshiányt tartja – derül ki a felmérésből. Dercze szerint kétlépcsős problémáról beszélhetünk. „Egyrészről a magyar cégek jelentős része tőkehiányos, eleve kevés tőkével jön létre, és mint ilyen kicsi cég, nem kap akkora finanszírozást, amekkorát kér a bankoktól – ha kap egyáltalán.”

Új piacok felé kell nyitni

A megfelelő exportnövekedés elérése érdekében a megkérdezett cégvezetők negyede szerint az exportpiacok felvevőképességének kellene növekednie. A Coface Hungary szakértői egyetértenek ezzel, ugyanakkor Dercze felhívja a figyelmet, hogy az exportnövekedés érdekében a magyar vállalatoknak nem szabad csak az EU-ban gondolkodniuk, olyan piacok felé kell nyitniuk, amelyek sokkal dinamikusabban növekednek Európánál.

„Ki kell lépni teljesen a hagyományos EU-központú exportstruktúrából. A Balkán és Oroszország felé kell nyitni, ezek viselhető kockázatot is jelentenek viszonylagos közelségük miatt, ha távolabb tekintünk, akkor pedig Kína, Korea, a délkelet-ázsiai térség és Dél-Amerika jelenthet potenciális felvevőpiacot a magyar exportnak.” Mivel azonban ezek kevésbé ismert piacok a magyar cégek számára, itt még hangsúlyosabban szerepet kap a céginformációs szolgáltatás és a követeléskezelés is – tette hozzá Dercze.

Stabil forintra van szükség

A vállalatok másik nagy csoportja, 23 százaléka ugyanakkor a stabil forintárfolyamot tartja az exportnövekedés alapvető feltételének. „Bár hagyományosan azt szokták mondani, hogy az exportőrök szeretik a gyenge forintot, ez a válasz inkább azt mutatja, hogy elsősorban stabilitást szeretnének a cégek, vagyis hogy – egy nem túl erős forintárfolyam mellett – ne legyenek nagy árfolyamkilengések. Ha az elmúlt évet megnézzük, 50 forint különbség volt az euró/forint árfolyam legalacsonyabb és legmagasabb szintje között” – magyarázta Dercze.

Hangsúly a minőségre

A harmadik legnagyobb arány, a megkérdezettek 10 százaléka úgy gondolja, hogy stabil, jó minőségű termékekkel lehet megfelelő exportnövekedést elérni. A Coface Hungary szakértői pozitívnak tartják, hogy sok cég ebben látja a növekedés lehetőségét, hiszen a hatékony exportstratégia egyik legalapvetőbb feltétele a megfelelő minőségű és mennyiségű termékkel való megjelenés a piacon.

Bagyura úgy véli, nem ártana, ha a vállalatok 10 százalékánál többen is a termékek minőségére helyeznék a hangsúlyt. „Nem csak az exportban, de a magyarországi piacon is erős verseny van, jól felkészült, professzionális, a csomagolásban, marketingben eladhatóbbá, vonzóvá tett termékekkel kell a magyar termelőknek és gyártóknak versenyezniük. Innentől kezdve pedig az innovációba, a termék eladhatóságának fokozásába komoly energiákat kell fektetni.”

A cégek bevallása szerint 26 százalékuk nem tájékozódik szállítás előtt exportpartnereiről. Dercze szerint ez nem olyan rossz arány, mert feltehetően e cégek közül sokan a beszállítói körhöz tartoznak, így nincs szükségük előzetes tájokozódásra. Ugyanakkor más esetek is előfordulhatnak, így az adatok alapján az a tény, hogy sokan még mindig nem tájékozódnak partnereikről, aggodalomra adhat okot. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Forradalmi ellenállásra szólította fel híveit Matteo Salvini

Forradalmi ellenállásra szólította fel híveit Matteo Salvini

Nemzetközi hárfafesztivál lesz Gödöllőn hangszerkiállítással

Nemzetközi hárfafesztivál lesz Gödöllőn hangszerkiállítással

Rongálással is vádolják Pikó Andrásékat

Rongálással is vádolják Pikó Andrásékat

Megosztom, tehát vagyok?

Megosztom, tehát vagyok?

Élőben egészen félelmetes Batman autója, körbefotóztuk

Élőben egészen félelmetes Batman autója, körbefotóztuk

Úgy tanult angolul, hogy kopaszra nyiratkozott: 175 éve született Puskás Tivadar

Úgy tanult angolul, hogy kopaszra nyiratkozott: 175 éve született Puskás Tivadar