Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Fehérítheti a gazdaságot és nemcsak a válságadót, hanem a bankadót is kiválthatná, miután épp akkora bevételkiesést jelent a költségvetésnek, mint amennyit az ágazati különadó vagy a pénzintézetekre kirótt teher hoz az állami konyhára. A vélemények azonban erről is megoszlanak, van olyan szakértő, aki azt is megkérdőjelezi, hogy a kormány valóban be akarja vezetni a tb-plafont.
Amennyivel nagyobb mozgástere lenne a kormánynak a bankadóból befolyó közel 200 milliárd forint miatt, annyitől esik el azzal, hogy az évi 7, 665 millió forint járulékalap felett elengedi a munkáltatóknak a tb megfizetését - mutat rá Szakonyi Péter a Napi Gazdaság újságírója az MTV Ma Reggel című műsorában. Ugyanez, írtuk meg korábban, vonatkozik a válságadóként ismert ágazati különadóra, vagyis, hogy a tb-plafon bevezetése miatt épp annyi hiányzik majd a költségvetésből jövőre, mint az a 162 milliárd forint, amennyit a válságadó hoz majd a konyhára
A T/1376 néven benyújtott törvényjavaslat, vagyis a havi 638 750 jövedelem feletti keresetet érintő kedvezmény, Angyal József okleveles adószakértő szerint, nemcsak a munkáltatóknak, hanem a dolgozóknak is kedvez. A munkaadók megússzák a 27 százalékos tb-t, a munkavállalók pedig nem fizetnek erre a részre nyugdíjjárulékot, teljes egészében igénybe tudják venni a gyerekkedvezményt és adójuk is jelentősen csökken. Havi egymilliós fizetésnél 140 ezer forinttal, 3 gyerek esetén már 240 ezer forinttal.
Bár a magas jövedelműeknek kedvez, de valamiféle gazdaságfehérítő hatása is lehet a tb-plafonként is emlegetett járulékkedvezménynek - mondta néhány napja Akar László, a GKI Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatója az ATV egyenes beszéd című műsörában.
Részlet a járulékkedvezményről szóló törvényjavaslatból: |
A Tbj. 20. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: |
Vámosi-Nagy Szabolcs az Ernst&Young adóosztályának igazgatója azonban azt nyilatkozta a Klubrádió megbeszéljük című műsorában, hogy téves az a megállapítás, miszerint jövőre hozzávetőleg 170 milliárd forint többletet hagy a kormányzat a magas jövedelmeket fizető munkáltatók zsebében, ha nem változtat az új adótörvényen. A szakértő állítja, nincs ilyen járulékplafon és nem nyújtottak be ezzel kapcsolatosan törvénytervezet. Ha, mint mondta, lenne pénz az államkasszában, lehetne támogatni egy ilyen lépést – hangsúlyozta az adószakértő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.