Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A világ második legnagyobb memóriakártya-gyártója március 31-én záródó üzleti évének harmadik negyedévében 12,37...
A világ második legnagyobb memóriakártya-gyártója március 31-én záródó üzleti évének harmadik negyedévében 12,37 milliárd jenes adózott nyereséget ért el, ami ugyan jelentős javulást jelent az előző esztendő hasonló időszakában realizált 10,63 milliárdos veszteséghez képest, de elmarad a Reuters öt szakértő megkérdezésével összeállított 16,24 milliárdos konszenzusától. A eredmény javulása elsősorban az értékesítés fellendülésének köszönhető. Az okostelefonok tárnyerése számottevően növelte a keresletet a Toshiba által gyártott memóriakártyák és LCD kijelzők iránt. A cég árbevétele az október és december közötti három hónapban 1588 milliárd jen volt, 2 százalékkal több, mint 2009-ben, az egész üzleti évből eltelt kilenc hónapban azonban már 5 százalékos emelkedést regisztráltak.
Bár a számok nem örvendeztették meg a befektetőket, a japán vállalat jó hírekkel is szolgált. A cégvezetés a novemberben közölt 70 milliárd jentől 100 milliárdra javította egész éves profitprognózisát (ez 50 milliárd feletti utolsó negyedéves adózott eredményt valószínűsít). A Bloomberg konszenzusa mindössze 83,8 milliárd volt.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Ritka helyzet állt elő az Új gazdasági akciótervvel: a kormány 21 konkrét, számonkérhető ígéretet tett, amelyektől azt várta, hogy idén majd pörgetik a gazdaságot. Most, hogy már látszik, a gazdaság szinte biztosan nem száguld, végignéztük, melyik ígéretből mi valósult meg.
Váczi Eszter elmonta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.
A Blikk úgy tudja, hogy az MTVA jogi osztálya megvizsgálta az esetet, de nem indított belső eljárást, így tehát Knézy megtarthatja az állását.