Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A második legnagyobb európai autógyártó 1,13 milliárd eurós adózott proditról számolt be, ami jelentős javulást jelent...
A második legnagyobb európai autógyártó 1,13 milliárd eurós adózott proditról számolt be, ami jelentős javulást jelent az egy esztendővel korábbi 1,16 milliós hiányhoz képest, s még a várakozásoknál is jobb: a Bloomberg 18 szakértő megkérdezésével összeállított konszenzusa mindössze 970 milliós nyereséget valószínűsített. Philippe Varin vezérigazgató jelezte: az eredmény javulása elsősorban a forgalom megugrásának köszönhető. A vállalat árbevétele jórészt az új modellek iránti élénk kereslet eredményeként 16 százalékkal gyarapodott, s elérte az 56 milliárd eurót.
Ha ennyi jó hír nem lett volna elég a befektetőknek, a cégvezetés még a költségcsökkentő programnak köszönhető megtakarítási várakozásait is megemelte. Korábban úgy számoltak, hogy a 2010 és 2012 közötti három esztendőben 3,3 milliárd eurót spórolhatnak, most azonban a 3,7 milliárdot sem tartják elérhetetlennek.
A kedvező hírek ellenére a részvényesek nem fogadták túl lelkesen a gyorsjelentést. A Peugeot papírjai másfél órányi kereskedést követően 2,1 százalékos mínuszban álltak a párizsi börzén, ami a leggyengébb teljesítmény volt a CAC-40-ben szereplő részvények közül.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.