Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az egy esztendővel korábbinál 27 százalékkal magasabb, 60,6 milliárd dolláros adózott nyereséget könyvelhetett el 2010...
Az egy esztendővel korábbinál 27 százalékkal magasabb, 60,6 milliárd dolláros adózott nyereséget könyvelhetett el 2010 utolsó három hónapjában a Wal-Mart – derül ki a vállalat kedden közzétett gyorsjelentéséből. Az árbevétel alapján a világ legnagyobb cégének számító társaság részvényenkénti profitja (az egyszeri tételek kiszűrésével) 1,34 dollár volt, 3 centtel magasabb a Bloomberg elemzői konszenzusánál.
A vártnál nagyobb nyereség ellenére a befektetők nem fogadták túl lelkesen a társaság gyorsjelentését. A cég papírjai a nyitás előtti kereskedésben majd két százalékkal értékelődtek le, lényegében annulálva az eddigi idei erősödést. A kedvezőtlen reakció oka, hogy a növekvő nyereséggel párhuzamosan tovább esett a cég árbevétele.
A legalább egy éve nyitvatartó amerikai üzletek esetében a forgalom immár zsinórban hetedik negyedéve csökken, ráadásul ezúttal 1,8 százalékos hanyatlást regisztráltak, miközben szakértők ennél jóval kisebb, mindössze 0,2 százalékos visszaesést prognosztizáltak.
Ha az új üzletek bevételeit is figyelembe vesszük, már kevésbé elkeserítő a kép, a külföldi 6,6 százalékos növekedés pedig kifejezetten jól mutat. Mindezek eredményeként a teljes forgalom 116,4 milliárd dollár volt, 2,4 százalékkal több, mint egy esztendővel korábban.
Persze ettől függetlenül a cégvezetés nem volt maradéktalanul elégedett. Mike Duke vezérigazgató, aki néhány héttel korábban még növekedést ígért, csalódásnak nevezte a negyedik negyedéves számokat, s lassan javuló eredményeket vetített előre a folyó üzleti évre. A legfrissebb prognózis szerint a vállalat árbevétele 2011 első három hónapjában 0-2 százalékkal süllyedhet, míg az egész éves adózott nyereség részvényenként 4,35 és 4,50 dollár között lehet szemben a 4,44-es Bloomberg konszenzussal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.