Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A következő öt esztendőben 10-11 milliárd dollárt költene beruházásokra világszerte a Volvo – jelentette be pénteken a...
A következő öt esztendőben 10-11 milliárd dollárt költene beruházásokra világszerte a Volvo – jelentette be pénteken a svéd autógyártó vezérigazgatója, Stefan Jacoby. A cég – amit tavaly vásárolt meg a Fordtól 1,5 milliárd dollárért, egy kicsi, de ambiciózus kínai konkurens, a Geely Holding Group – elsősorban a feltörekvő piacokon szeretné megerősíteni pozícióit. A cégvezetés tájékoztatása szerint termelőegységet hoznak létre a közeljövőben Kína dél-keleti részén, s nem kizárt, hogy ezt követően a világ legnépesebb országának észak-keleti térségében is alapítanak egy gyárat.
Stefan Jacoby, aki korábban a Volkswagen amerikai érdekeltségét is irányította komoly bővüléssel számol a kínai piacon, amely a világ legnagyobb nemzeti autópiaca. A tervek szerint 2012-ben a Volvo már 200 ezer gépkocsit adhat el az országban, ami igen komoly (éves szinten mintegy 40 százalékos) bővülést jelenten a tavalyi 39 ezerhez képest.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.